Felfüggesztett büntetés járt gáz- és áramlopásért


Az Encsi Járásbíróság egyenként 2 év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt öt embert, akik lopott árammal, gázzal és ivóvízzel üzemeltettek éttermet és panziót Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében – közölte a Miskolci Törvényszék sajtótitkára.

Floszmann Dávid tájékoztatása szerint az öt vádlott családi vállalkozásként működtette a vendéglátó egységeket egy borsodi kistelepülésen, emellett ételkiszállítással és közétkeztetéssel is foglalkoztak.

A több ingatlanból álló komplexum különböző részeiben kapott helyet a szállásszolgáltatás, a konyha és a vádlottak lakrészei, lakóháza. Az épületegyüttes az évek alatt folyamatosan bővült, azonban az eredeti közműleágazások bővítése hivatalosan nem történt meg – olvasható a közleményben.

A vádlottak illegálisan kiépített toldásokkal és elvezetésekkel 2007 és 2019 között a mérőórákat megkerülve vételeztek gázt, elektromos áramot és ivóvizet. A gázzal nemcsak az ingatlanokat látták el, hanem a kiszállításra használt és saját gépjárműveiket is azzal tankolták. A közműszolgáltatóknak okozott kár meghaladja a 90 millió forintot, amely utóbb részben megtérült – írta a sajtótitkár.

A közlemény szerint bíróság a vádlottakat jelentős értékre, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett lopás bűntettében mondta ki bűnösnek, a felfüggesztett szabadságvesztés mellett vádlottanként 600 ezer és 4 millió forint közötti pénzbüntetést szabott ki, valamint vagyonelkobzást is elrendelt.

A bíróság a vádlottak beismerő vallomását enyhítő körülményként, míg a többszörös bűnhalmazatot és a kitartó elkövetési jelleget súlyosító körülményéként értékelte.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, a terheltek és a védők is fenntartottak 3 munkanapot a jogorvoslati nyilatkozattételre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.