Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kuruzslás bűntette miatt tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Balassagyarmati Törvényszék azt a férfit, aki orvosnak és nőnek adta ki magát, orvosi ügyeletet tartott, és betegeket látott el a Nógrád megyei Szirák községben – közölte a törvényszék sajtótitkára kedden az MTI-vel.
Bárány Dávid elmondta: a 31 éves gyöngyöspatai férfi 2016 augusztusában több sziráki lakost kezelt úgy, hogy ehhez sem engedélye, sem a szükséges szakképzettsége nem volt. Több alkalommal orvosi ügyeletet is tartott a településen, a „vizsgálatok” többségét pedig mobiltelefonjával végezte.
A vádlott 2016. július 13-án ismerkedett meg egy sziráki férfival, akinek női néven mutatkozott be, és azt állította, hogy orvosként dolgozik, korábban több kórházat is vezetett.
[htmlbox BDT]
A férfi 2016. augusztus végéig több alkalommal „orvosi ügyeletet” tartott ismerőse otthonában 22 óra és reggel 5 óra között, ennek során rendszeres „orvosi ellátásban” részesített sziráki lakosokat, diagnosztizálta és különböző terápiás módszerekkel kezelte betegségüket. Egy férfi becsípődött nyakát krémmel kente be, majd a kezelés részeként injekciót is adott neki, egy másik férfi fájós lábát tűvel kezelte.
Az álorvos a mobiltelefonjával vérnyomást mért, EKG- és ultrahangos vizsgálatot végzett, és röntgenfelvételt is készített. Egy nőnél egy ilyen módon készített ultrahangos kép vizsgálata után tévesen azt állapította meg, hogy a nő több mint 3 hetes terhes, és azt az „orvosi” véleményt adta, hogy sós forró vízbe ülve megszakíthatja a nem kívánt terhességet.
A Pásztói Járásbíróság mint elsőfokú bíróság a vádlottat kuruzslás bűntette miatt korábban három hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A másodfokon eljáró Balassagyarmat Törvényszék az álorvos cselekményének társadalomra való veszélyességét is figyelembe vette, amikor súlyosította az ítéletet.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!