Felpörgött a munka a Miskolci Törvényszéken


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A miskolci bírák 2017-ben is időszerűen és megalapozottan ítélkeztek, a befejezett ügyek száma meghaladta az érkezett ügyek arányát – az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese beszélt erről a Miskolci Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón. 


Dr. Gyarmathy Judit hangsúlyozta, hogy a Miskolci Törvényszék az elmúlt 5 évben közel felére csökkentette két éven túli ügyeinek számát, a törvényszék büntető ügyszakában elsőfokon 2017-re ilyen ügyből mindössze kettő maradt. A jó eredményeket a minőségi, megalapozott munka is alátámasztja. A bírák elsődleges feladata az ítélkezés, de számos új kihívásnak, így az új eljárási kódexek alkalmazásának is meg kell felelniük. A felkészülés feltételeit az OBH biztosította, központi és helyi képzések, valamint tananyag is segítette a bírósági szervezet munkavállalóit. 
 
Az új eljárási szabályokra nemcsak a bíróságnak, hanem az ügyfeleknek, ügyvédeknek is fel kell készülniük. Az elnökhelyettes rámutatott, hogy kiemelt stratégiai cél a bírósághoz való hozzáférés egyszerűsítése, melynek fontos elemei az egységes arculatú ügyfélcentrumok, ahol az ügyintézés korszerűen, magasabb színvonalon és egyszerűbben történik. Ilyen ügyfélközpontot már átadtak az Egri Törvényszéken és az OBH Jablonszky Ferenc Programjában elnyert támogatással az Ózdi Járásbíróságon is megkezdődik annak kialakítása. Elmondta, hogy az OBH emellett tájékoztató kiadványokkal és animációs kisfilmmel segíti az ügyfelek hatékony tájékoztatását. 
 
A digitális bíróság projektről szólva dr. Gyarmathy Judit kitért arra, hogy a bíróságoknak a XXI. század új kihívásaival is lépést kell tartania, ide tartozik a digitalizáció is. Az elektronikus kapcsolattartás folytán a bírósági ügyek interneten keresztül intézhetőek.  Hozzátette, a távmeghallgatás rendszerének kiépítése is folyamatban van, amely lehetővé teszi, hogy a tárgyalóteremben fizikailag jelen nem lévő személyeket is meghallgathassa a bíróság. Idén 72  ilyen végpontot alakítanak ki a  távmeghallgatás lebonyolítására, ebből 4-et a Miskolci Törvényszék területén hoznak létre. 
 
Dr. Répássy Árpád, a Miskolci Törvényszék elnöke elmondta, 2017-ben 94 ezer ügy érkezett az illetékességi területhez tartozó bíróságokra, és 96 ezer ügyet fejeztek be. Nőtt az egy éven belül befejezett ügyek aránya. Törvényszéki másodfokon minden két éven túl folyamatban lévő ügyet befejeztek. A megalapozottság területén is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a bíróságok, járásbírósági szinten az ügyek közel 84%-ában, törvényszéki elsőfokon az ügyek 83,3%-ban,  közigazgatási ítélkezésben az elsőfokú ügyek 98%-ában az ügyfelek elfogadták a bíróság ítéletét és nem terjesztettek elő fellebbezést. [htmlbox BDT]
Dr. Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke beszámolt arról, hogy az illetékességi területhez tartozó bíróságok mintegy 2 millió jogkereső állampolgár ügyeit intézik. Az ítélőtábla megalapozottan hozza meg döntéseit, büntető ügyszakban 2016-ban és 2017-ben sem volt hatályon kívül helyezés a felülvizsgálati eljárások között.
(birosag.hu)

Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.