Folytatódik a Czeglédy-ügy


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Október 21-én folytatódik a Human Operator Zrt. ügye a Szegedi Törvényszéken – közölte a bíróság.

A bíróság megváltozott összetételű tanácsa négy napra tűzött ki előkészítő ülést.

A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 terhelttel szemben.

A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba, a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást. A főügyészség fellebbezést követően a Szegedi Ítélőtábla döntése alapján azonban a mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás.

A Szegedi Törvényszék május 16-án – egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben – már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Humán Operátor Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A férfit két év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.

A törvényszéken az ügy előkészítő ülése június 20-án kezdődött el. A bíróság négy vádlottról hozott – hármuk esetében jogerős – ítéletet. A Humán Operátor Zrt. egy munkatársát bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság. A nőt a bíróság három év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta, kimondva nem bocsátható feltételes szabadságra. Három egykori iskolaszövetkezeti vezető esetében is ítélet született, őket másfél és három év közötti börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság, egyiküket kizárva a feltételes szabadság lehetőségéből.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2018. szeptember 6.

Czeglédy-ügy: egy hónapon belül vádemelés jöhet

Befejeződött a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó nyomozás, hamarosan vádat emelhetnek a gyanúsítottak ellen – közölte Várnagy Roland ügyész a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként dolgozó Kopernikusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetőinek ügyében a Szegedi Törvényszéken tartott csütörtöki tárgyaláson.
2018. május 16.

Czeglédy-ügy: újabb letartóztatások

Két újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója szerdán a Czeglédy Csaba és társai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyó ügyben.