Gátlástalanul kínozta barátnőjét és kutyáját, egy évet kapott


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bűnösségét beismerő férfit kapcsolati erőszak vétsége, állatkínzás vétsége és garázdaság vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év fogházbüntetésre ítélték.

A vádlott és a sértett interneten ismerkedett meg egymással, majd 2017 nyarától élettársi kapcsolatban éltek a nő esztergomi lakásában. A pár kapcsolata eleinte harmonikus volt, de 2019 elejétől az addig is rendszeresen alkoholizáló férfi gorombán kezdett bánni a nővel és annak – tőle kapott – kiskutyájával. A vádlott folyton azt hajtogatta, hogy nem szereti a sértettet, csak sajnálatból van vele, utálja, megcsalja, közben a nőnek nem engedte, hogy bárkivel kapcsolatba lépjen, beszélgessen, vagy vendégeket fogadjon, csak a munkahelyére engedte el, emellett többször megütötte, megfenyegette.

A férfi rendszeresen bántotta a sértett kisméretű, kb. 45 cm hosszú és 15 cm magas kutyáját, azért, hogy ezzel a nőnek fájdalmat okozzon. A vádlott az állatot többször falhoz vágta, fojtogatta, megrúgta, így a kutya már rendszeresen bevizelt, ha meglátta a férfit vagy meghallotta a hangját.

2019. július 19-én a férfi ittas állapotban érkezett haza, ahol a sértettet különösebb ok nélkül szidni kezdte, ezért szóváltás alakult ki közöttük és a sértett felszólította a vádlottat, hogy költözzön el. A férfi erre ideges lett, mert nem volt hová költöznie, a nő kezéből kivette a kutyát és a lakásból kilépve a folyosóról, több mint 4 méter magasságból az utcára hajította. A hangosan síró kutyához a nő szaladt le, felvette a kezébe, de a férfi, aki szintén lement az utcára, újra kivette a sértett kezéből az állatot és földhöz vágta. Az utcán többen is a sértett és a kutya segítségére siettek, akik közül egy babakocsit toló párt a vádlott a földre lökött.

A vádlott barátnője a férfi bántalmazásai miatt sérülést nem szenvedett, de a vádlott a rendszeres fizikai, lelki bántalmazással közepes szintű lelki traumát okozott neki, a kutyának indokolatlanul okozott rendszeres szenvedés miatt pedig fennállt annak a reális lehetősége, hogy az állat maradandó fogyatékosságot szenved vagy elpusztul.

Az Esztergomi Járásbíróság 2020. augusztus 26-án előkészítő ülésen a bűnösségét beismerő férfit kapcsolati erőszak vétsége, állatkínzás vétsége és garázdaság vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év fogházbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek