Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ENSZ idén harmincéves Gyermekjogi Egyezménye több mint negyven olyan gyermekjogot tartalmaz, amely az általános emberi jogok mellett megilleti a gyerekeket – közölte az UNICEF Magyarország szakértője kedden az M1 aktuális csatornán.
Kovács Anna Sára azt mondta, hogy az 1989-es egyezmény – amelynek tartalmát Magyarország 1991-ben emelte jogrendjébe – három alapelvre épül.
Az első, hogy minden 18 év alatti ember gyereknek számít, a második, hogy a jogok diszkriminációmentesen minden gyerekre érvényesek, a harmadik pedig, hogy a döntésekkor a gyermek érdekét kell figyelembe venni – mondta a november 20-ai gyermekjogi világnap alkalmából.
Az egyezményt aláíró országokban ötévente ellenőrzik a jogok érvényesülését, és az ENSZ gyermekjogi bizottsága együttműködik az országok kormányaival a jogok betartásáért, illetve a rossz gyakorlatok megváltoztatásáért – mondta Kovács Anna Sára.
Kitért arra is, hogy különösen az alacsony jövedelmű országokban fordulnak elő olyan krízishelyzetek, amelyek megnehezítik bizonyos alapvető gyerekjogok – például a tiszta vízhez és az élelemhez való jog – garantálását.
Az ENSZ 1989. november 20-án fogadta el a gyermekjogi egyezményt, ez azóta a gyermekjogok világnapja. Az egyezmény összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekeknek.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!