Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jogerős döntés egyetlen konkrét tényre, bizonyítékra sem hivatkozik, amellyel alátámasztotta volna azon álláspontját, miszerint olyan likviditási gondok voltak az alperesnél, amelyek a felperes magatartásával függtek össze.
Az alapügy
A felperes alperesnél intézményvezető igazgató beosztást töltött be 1999. január 1-től. A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a vezetői megbízás visszavonása jogellenes volt, erre figyelemmel pedig eredeti munkakörbe való visszahelyezését, továbbá az alperes vezetői pótlék, illetve kártérítés megfizetésére kötelezését indítványozta. Az alperes ellenkérelme az intézkedése hatályában való fenntartására irányult.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperest a jogellenes magasabb vezetői megbízás visszavonásának jogkövetkezményeként helyezze vissza eredeti munkakörébe, és fizessen meg a részére elmaradt vezetői pótlékot, és kártérítést. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a kerestet elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybehagyását kérte. Az alperes és a beavatkozó felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Kúria döntése
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott. A munkáltató a felperes vezetői megbízását 2016. január 27-én kelt intézkedésével visszavonta. Ebben hivatkozott arra, hogy 2015 júniusában pénzügyi és egyéb célvizsgálat zajlott az alperesnél, amely hiányosságokat tárt fel. Ezekre figyelemmel 2015. július 15-én a problémák megoldása érdekében intézkedési terv született, amely rögzítette azok megszüntetésének időpontját és a felelősét. A fenntartó, jelen per beavatkozója 2015. szeptember 2-án döntött úgy, hogy a feltárt hiányosságok ellenére a felperes ismételten vezetői megbízást kap. Az év végéig terjedő időszakban azonban – az alperes álláspontja szerint – olyan szakmai hibákra derült fény, amelyek a megbízás visszavonását tették szükségessé. A munkáltató intézkedésében utalt az Áht. 10. § (1) bekezdésében foglaltakkal összefüggésben a 2015. év végén jelentkező likviditási problémákra, az intézkedési tervben meghatározott határidő megtartottságának hiányára, illetve az ezzel összefüggésben kért határidő módosításokra. Az eljáró bíróságok helyesen foglaltak állást arról, hogy mivel a felperes részére 2015. szeptember 2-án a fenntartó – a 2015 nyarán észlelt hiányosságok, hibák ellenére – ismételten vezetői megbízást adott, kizárólag az ezen időponttól a vezetői megbízás visszavonásáig, azaz 2016. január 29-éig eltelt időszak volt érdemben vizsgálandó a felperes vezetői magatartásával kapcsolatosan.
A másodfokú bíróság – bár az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást helyesnek találta – az elsőfokú ítéletben foglalt okfejtést nem fogadta el a felperes terhére rótt likviditási hiánnyal, illetve a végrehajtási intézkedésben megadott határidők módosításával összefüggésben. E körben azonban indokolási kötelezettségének a Pp. 221.§-ának megfelelően nem tett eleget. Döntéséből nem derül ki, hogy jelentkezett-e, és milyen formában a likviditási probléma, illetve az elsőfokú bíróság által részletesen kifejtett jogi érvelés miért nem fogadható el (Pp. 206. §).
A jogerős döntés egyetlen konkrét tényre, bizonyítékra sem hivatkozik, amellyel alátámasztotta volna azon álláspontját, miszerint olyan likviditási gondok voltak az alperesnél, amelyek a felperes magatartásával függtek össze. Az elsőfokú bíróság ítéletében a határidő módosítás kapcsán kifejtette, hogy ezt az új gazdasági vezető önhatalmúlag kezdeményezte a főjegyzőnél, amelyről a felperesnek nem volt tudomása.
Ebből következően nem is tudta ellenőrizni ennek szükségességét, sem azt, hogy a gazdasági vezető megalapozottan igényelt-e hosszabbítást a saját feladatainak megoldása érdekében. A másodfokú bíróság tehát – az általa vizsgált körben – sem tett eleget indokolási kötelezettségének, ítéletéből nem derült ki, hogy milyen bizonyítékokat értékelt, és minek alapján állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság döntése nem felel meg a jogszabályi előírásoknak (Pp. 206., Pp. 221. §).
A megismételt eljárás során a másodfokú bíróságnak a fellebbezéseket teljes körben kell értékelnie döntése meghozatalakor, de már csak azon két indok tekintetében, amelyek a felülvizsgálati eljárás alapját is képezték. A likviditási hiány kapcsán vizsgálni kell, hogy valóban voltak-e fedezetlen számlák, azok milyen időpontban keletkeztek, és a felperesnek tudomása lehetett-e azokról. Állást kell foglalni arról, hogy mely bizonyítékok támasztják alá azon alperesi hivatkozást, hogy könyvelési hiányosságok merültek fel a 2015. szeptember 2-a és 2016. január 29-ei időszakot illetően vagy melyek voltak azok, amelyek ekkor jutottak a munkáltató tudomására.
Értékelni kell, hogy a fenntartó támogatására, a hiány fedezetére az alperesnek valóban szüksége volt-e vagy átmeneti problémáról, hiányról volt-e szó, és az alperes utóbb ténylegesen 195 millió forintos többlettel zárta-e a költségvetési évet. A megismételt eljárásban részletes indokát kell adnia a bíróságnak, hogy a 2015. november 26-án a gazdasági vezető által – a felperes megkerülésével – küldött kérelmen kívül milyen bizonyíték alkalmas a határidő módosítás szükségességének alátámasztására.
A másodfokú bíróság ítélete szerint ugyanis „A határidők módosításának szükségességét alátámasztják olyan okiratok is, amelyek részben a gazdasági vezetőtől, részben pedig a felperestől származtak, és amelyek már előre jelzik a fenntartó számára azt, hogy az intézkedési tervben megadott határidők megtartására nem lesz lehetőség.” Ezen bizonyítékok, okiratok részletes megjelölése és az azokból való következtetés levonása elengedhetetlenül szükséges a megalapozott döntés meghozatalához.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította a Pp. 275. § (4) bekezdése értelmében.
