Húsz nap elzárást kapott Repülős Gizi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen húsz nap elzárásra ítélte a Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát lopás vétségének kísérlete miatt a Székesfehérvári Járásbíróság – közölte a Székesfehérvári Törvényszék pénteken.


A közlemény szerint a büntetésbe beszámítják az előzetes fogva tartásban töltött időt. A hajléktalan, többszörösen büntetett előéletű vádlott február 19-e óta előzetes letartóztatásban volt – írták.

A bíróság megállapította, hogy az asszony február 18-án délután besurrant egy sukorói családi házba és az egyik szoba komódjában talált pénztárcából magához vett 3500 forintot. Amikor észrevették őt, azt állította, hogy bérelhető lakást keres, illetve vizet kért. A tulajdonosok rövid időre magára hagyták, ekkor a nő a pénzt bedobta a bejáratnál lévő hálószobába és el akarta hagyni a házat, de a sértett házastársa a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság másnap közölte, hogy őrizetbe vettek egy 89 éves asszonyt, aki Sukorón egy családi házból próbált meg pénzt eltulajdonítani.

A Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát legutóbb tavaly szeptemberben, egy hajdúszoboszlói lakásban érték tetten.

Repülős Gizi egy 2012-es bírósági eljárás adatai szerint először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt, az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz bűncselekményt követett el, és legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el. Nevét onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni. Összesen több mint 17 évig ült börtönben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.