Ítéletet hoztak a közelmúlt egyik nagy lengyelországi pénzügyi botrányában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenöt, illetve 12 és fél évi letöltendő szabadságvesztésre ítélte szerdán Gdansk kerületi bírósága az utóbbi évek egyik legnagyobb lengyelországi botrányát okozó, piramisjátékot szervező Amber Gold befektető cég tulajdonosait.

A még nem jogerős, közel 9 ezer oldalnyi ügyészségi vádiraton alapuló ítélet a 2016 márciusa óta zajló perben, 730 tanú meghallgatása után született. Maga az ítélethirdetés – amelynek során az Amber Gold több mint 18 ezer károsult ügyfelének nevét is felolvasták – májusban kezdődött, és öt hónapig tartott.

A bíróság mindkét fővádlottat: az Amber Gold alapítóját, Marcin Plichtát és volt feleségét, Katarzynát az ellenük emelt több vádban, köztük a hűtlen kezelés ügyében vétkesnek találta. Az ügyészség mindkét fővádlottra 25 éves börtönbüntetést kért, míg ügyvédjeik ártatlanná nyilvánításukért folyamodtak.

A férfi 15 évi, a nő 12 és fél évi letöltendő szabadságvesztést kapott. Ebből levonhatják majd a letartóztatásban töltött éveket. Marcin Plichtát 2012-ben, volt feleségét 2013-ban tartóztatták le.

Az elítéltekre emellett 159 ezer zloty (12,3 millió forint), illetve 135 ezer zloty (10,4 millió forint) pénzbüntetést szabtak ki. Meg kell téríteniük továbbá az ügyfeleiknek okozta károkat, és tíz évre eltiltották őket gazdasági tevékenység folytatásától.

Az ügyészség még nem döntötte el, hogy fellebbez-e az ítélet ellen, a fővádlottak ügyvédjei azonban már bejelentették ezt. Egyúttal közölték: a mintegy 35 millió zloty (2,7 milliárd forint) értékű, az ügyfeleknek járó kártérítés kifizetése védenceik anyagi helyezete miatt nem lehetséges.

Az Amber Gold 2009 óta működött, 6-16,5 százalékos évi kamattal járó befektetési szolgáltatásokat ajánlott, ügyfelei több mint 851 millió zloty (65,8 milliárd forint) értékű vagyont bíztak rá. A cég 2012-ben csődöt jelentett, az ügyfelek többsége nem tudta visszaszerezni befektetését.

A befektetések további sorsát nem sikerült teljesen tisztázni. A Plichta házaspár ezekből többek között saját, 18,8 millió zloty (1,4 milliárd forint) értékű javadalmazását, valamint az OLT Express nevű, már nem létező gdanski fapados légitársaságot finanszírozta.

Korábbi minisztériumi jelentések szerint az OLT Express működése jelentős kárt okozott az akkoriban a csőd szélén álló LOT lengyel állami légitársaságnak.

Az OLT Express PR-tanácsadóként alkalmazta Michal Tuskot, Donald Tusk akkori lengyel kormányfő, az Európai Tanács leköszönő elnökének fiát.

Az Amber Gold-botrányt a bírósággal párhuzamosan vizsgáló parlamenti bizottság Donald Tuskot tavaly kihallgatta, kérdéseket tettek fel neki azzal kapcsolatban, hogy milyen intézkedéseket tettek az állami szervek az Amber Gold törvénybe ütköző tevékenységének megakadályozása érdekében, illetve hogy mi volt a fia szerepe az ügyben.

A parlamenti bizottsági munka alapján több újabb ügyészségi eljárás indult. A testület szintén szerdán közzétett zárójelentése szerint az Amber Gold megalapítását és térnyerését többek között az állami szervek és az igazságügyi rendszer akkori „hibás működése” tette lehetővé, Tusk pedig a neki alárendelt közigazgatási szerveknek nem adott az Amber Gold „törvénybe ütköző tevékenységének megállítását célzó lépésekre” vonatkozó utasításokat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. május 24.

Veszélyes az új szerzői jogi irányelv a lengyel kormány szerint

A lengyel kormány panaszt tett a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságnál az uniós szerzői jogi irányelv módosítása miatt – közölte pénteken a lengyel külügyi tárca szóvivője. Varsó attól tart, hogy a Lengyelországban ACTA2-nek nevezett uniós szabályozás a szólásszabadságot veszélyezteti.