Jogállamiság: az Európai Parlament elmarasztalta Magyarországot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az (EP) strasbourgi plenáris ülésén csütörtökön megszavazta a Magyarország és Lengyelország ellen indított jogállamisági eljárással összefüggő, a két uniós tagállamot elmarasztaló állásfoglalási indítványát.

A parlament előző nap vitázott a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről.

A vitát követő csütörtöki szavazáson 446 szavazattal, 178 ellenében, és 41 tartózkodás mellett elfogadott, nem kötelező érvényű határozatában az EP Magyarország esetében elsősorban az igazságszolgáltatás függetlensége, a szólásszabadság, a korrupció, a kisebbségek jogai, valamint a bevándorlók és menekültek helyzete miatt fejezte ki aggodalmát.

Az állásfoglalás arra figyelmeztetett, hogy a Magyarországgal és Lengyelországgal folytatott uniós egyeztetések még nem vezettek eredményre az uniós alapértékek tiszteletben tartása terén, a jogállamiság a korábbinál rosszabb állapotban van a két tagállamban.

A képviselők felkérték az Európai Unió tagországait tömörítő Tanácsot, hogy az uniós jogszabályok tiszteletben tartásának garantálása érdekében adjon határidőket is magába foglaló, konkrét ajánlásokat az érintett országoknak.

Továbbra is „aláássa a közös európai értékek integritását, a kölcsönös bizalmat és az unió egészének hitelességét” az, hogy a Tanács nem alkalmazza hatékonyan az uniós szerződés 7-es cikkét – jegyezték meg.

Az EP azt várja az Európai Bizottságtól, hogy teljes mértékben használja ki a rendelkezésre álló eszközöket annak érdekében, hogy a két ország esetében ne sérülhessenek tovább az unió alapértékei. Ilyen eszköz lehet például a kötelezettségszegési eljárás vagy az Európai Unió Bíróságához benyújtott, ideiglenes intézkedések iránti kérelem.

A képviselők rosszallásuknak adtak hangot, amiért eddig nem vehettek részt a tanácsi meghallgatásokon annak ellenére, hogy a magyar eljárást a parlament kezdeményezte. A képviselők ismét leszögezték, hogy az EP-nek lehetőséget kell biztosítani az indoklással ellátott javaslatának hivatalos tanácsi bemutatására is.

Az állásfoglalás végül azt hangsúlyozza: sürgősen szükség van a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós mechanizmusra, ahogyan azt az Európai Parlament korábban már javasolta. Évenkénti rendszerességgel ismételt eljárásról lenne szó, amely az összes tagállamban ugyanazon kritériumok alapján értékelné az uniós szerződés ide vonatkozó, 2-es cikkében lefektetett értékeknek való megfelelést.

Az Európai Parlament 2018 szeptemberében fogadott el állásfoglalást Magyarországról, amelyben azt javasolta, hogy a Tanács az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének 1. pontja alapján állapítsa meg: Magyarországon fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy sérülnek az EU alapértékei. A Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő által összeállított jelentés kritikát fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetével összefüggésben, így többek között az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságával kapcsolatban.

A Sargentini-jelentést és annak elfogadását a magyar kormány politikailag motivált bosszúnak nevezte, amivel az Európai Parlament „bevándorláspárti többsége” Magyarországot büntette a migrációval és a kötelező kvótával kapcsolatos elutasító álláspontja miatt.

A 7-es cikk szerinti eljárást Magyarország esetében az Európai Parlament, Lengyelország esetében pedig az Európai Bizottság kezdeményezte. A Lengyelország esetében a hatalmi ágak szétválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége és az alapjogok adtak okot a legtöbb aggodalomra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.