Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A bíróság a kereset jogcíméhez ugyan nincs kötve, azonban nem érvényesített igényt nem bírálhat el.
Az alapügy
Az I. rendű, a II. rendű, a III. rendű és a IV. rendű alperesi társasházak lakóépületeik felújítását tervezték részben állami, részben önkormányzati támogatásból, továbbá banki kölcsönből. A létrejött fővállalkozási keretszerződésben a felperes arra vállalt kötelezettséget, hogy biztosítja az alperesi lakóépületek kockázati alapú hőszolgáltatását, fűtési és hálózati melegvíz rendszer üzemeltetését, valamint elvégzi a lakóépületek komplex épületenergetikai korszerűsítését és biztosítja az ezekhez kapcsolódó hitelfinanszírozást is. A kötelem teljesítéséhez szükség volt a Főtáv Zrt.-vel való megállapodásra is.
A korszerűsítési munkák elvégzésre kerültek, de a megállapodás további elemei nem valósultak meg. A peres felek között elszámolási vita alakult ki.
A felperes többször módosított keresetében vállalkozói díj, üzemeltetési díj és hőenergetikai díj iránti igényeit érvényesítette az alperesekkel szemben.
A másodfokú bíróság a kiemelt jelentőségű ügyben hozott jogerős ítéletében – az elsőfokú bíróság jogi álláspontjától eltérően – megállapította, hogy a vállalkozói díj iránti igény nem évült el, ugyanakkor az üzemeltetési díj és hőenergetikai díj egy része bíróság előtt nem érvényesíthető. Az érvényesíthető hőenergetikai díj iránti igény azért megalapozatlan, mert a lehetetlenülés jogkövetkezményeit alkalmazva a felperesnek csak a szakértői véleménnyel alátámasztott és általa érvényesített vállalkozói díj jár.
A jogerős ítélettel szemben a felperes és a II. rendű alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, míg az I. rendű, a III. rendű és a IV. rendű alperesek csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel éltek.
A Kúria döntése
A felülvizsgálati és csatlakozó felülvizsgálati kérelmek alapján eljáró Kúria a peres felek közötti jogvitában kimondta, hogy a felperes által érvényesített követelések egy része elévült, mert a vállalkozási jellegű munka a felperes részéről – az alperesek által sem vitatottan – elvégzésre került, arról teljesítésigazolás készült, és számlák kiállítására is sor került.
A vállalkozói díj megfizetésének esedékességét nem befolyásolta a komplex jogviszonyban sem az óvadéki szerződés teljesítési határideje, sem ehhez a jogviszonyhoz kötődő visszatartási jog. A megrendelőket a vállalkozási jogviszony alapján megillető visszatartási jog csak a kijavítás vagy a kicserélés szavatossági igényhez kapcsolódhat, tehát csak a kötelezett pénzkövetelésével nem egynemű, a vele szembeni beszámításra nem alkalmas igények kapcsán merülhet fel, ezért visszatartási joga az alpereseknek nem volt, és a jogviszony komplex jellegéből sem következik a vállalkozói díj esedékességének hiánya. Ezért a II. rendű alperes vonatkozásában, aki a vállalkozói díjban történő marasztalását felülvizsgálati kérelemmel támadta, a jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezésének és e körben a felperes keresetének elutasítására volt szükség.
A Kúria megállapította azt is, hogy nem lehet a kereset tartalmát (azaz a bíróság döntésére irányuló kérelmet) más tényalapon megítélni, mint amely alapon azt a felperes kérte. Ezért jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor a felperes által nem érvényesített lehetetlenülési igényről döntve hozott határozatot a hőenergetikai szolgáltatási díj körében. Ebben a részében azonban azért nem kellett a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezni, mert az érdemi elutasító döntéssel – más jogi alapon – a Kúria egyetértett.
A Kúria döntési jogkörét a továbbiakban behatárolta az előterjesztett felülvizsgálati és csatlakozó felülvizsgálati kérelmek tartalma, továbbá az a körülmény, hogy a felülvizsgálati kérelemre irányadó jogszabályi rendelkezéseknek maradéktalanul meg nem felelő kérelmek érdemi elbírálására nem kerülhetett sor.
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!