Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Átalakulhat és élénkebbé válhat a lakásbiztosítások piaca a jövőben egy új, április végén érvénybe lépő jogszabály miatt: az ügyfelek többek között egy plusz alkalmat kapnak a lakásbiztosítási szerződésük költségek nélküli felmondására – közölte a Netrisk.hu pénteken.
A közleményben emlékeztettek, hogy az új rendelet április 30-tól többek között maximalizálja a vagyonbiztosítási szerződéseknél a biztosításközvetítőnek kifizetett jutalékot, ami nem haladhatja meg az éves biztosítási díj 20 százalékát.
Az új rendelet kimondja azt is, hogy azoknál a jelzálog-, ezen belül lakáshiteleknél, amelyek mellé kötelező lakásbiztosítást kötni, a bankoknak és hitelközvetítőknek meg kell mutatniuk elektronikus felületen, hogy milyen fogyasztóbarát lakásbiztosítások közül lehet válogatni az adott ingatlanra vonatkozóan.
Ez a megoldás pedig a fogyasztóbarát lakásbiztosításoknál hozhat az eddiginél élénkebb versenyt. A fogyasztóbarát termékekkel rendelkező ügyfelek esetében egyébként nem újdonság a több felmondási lehetőség, ott az évforduló után naptári negyedévente is felmondhatják a szerződését – tették hozzá.
A közleményben idézték Besnyő Mártont, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatóját, aki úgy fogalmazott: az ügyfelek számára szintén fontos változás, hogy 2024-től a már megkötött lakásbiztosításokat nemcsak a biztosítási évforduló előtt van lehetőségük költségek nélkül felmondani, hanem ezt minden év márciusában is megtehetik. Erről a lehetőségről pedig a biztosítóknak február 15-ig tájékoztatást kell adniuk. Azaz egy plusz alkalmat kaptak a szerződések átnézésére és esetleg a váltásra, így akár egy kedvezőbb vagy szélesebb körű ajánlat kiválasztására.
Hozzátették, hogy a piacon elérhető ajánlatokat összehasonlítva elképzelhető, hogy a meglévőnél olcsóbban találhat valaki hasonló feltételeket nyújtó lakásbiztosításra, vagy esetleg azonos áron komolyabb szolgáltatási palettát nyújtó konstrukcióra.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!