Elhunyt Karsai Dániel
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Európai Bizottság jogszabálycsomagot javasolt a szolgáltatások támogatására, az 500 milliós uniós egységes piac élénkítésére.
Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a kedden beterjesztett javaslatcsomag az uniós egységes piac nyújtotta lehetőségek teljes körű kiaknázására irányul annak érdekében, hogy az európai vállalkozások az egységes piaci tevékenységükre építve sikeresen terjeszkedhessenek világszerte.
A javasolt intézkedéseknek az a céljuk, hogy megkönnyítsék a szolgáltatóknak az adminisztratív előírások teljesítését, és segítsenek a tagállamoknak azonosítani a belföldön dolgozó vagy határokon átívelő szakmai tevékenységet folytató szakemberekre vonatkozóan előírt, indokolatlanul nagy terhet jelentő, illetve idejétmúlt jogszabályi követelményeket.
[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]
A már hatályos uniós szolgáltatási jogszabályok módosítása helyett a bizottság az előírások bevezethetőségének javítására helyezte a hangsúlyt, ugyanis a szabályok maradéktalan végrehajtása véleményük szerint igazolhatóan hozzájárul az uniós gazdaság fellendítéséhez.
Az uniós bizottság új európai elektronikus szolgáltatási kártyát kíván bevezetni, amely az egyszerűsített elektronikus eljárás során könnyíteni fogja az üzleti szolgáltatásokat nyújtó gazdasági szereplőknek, valamint az építőipari szolgáltatóknak, hogy eleget tegyenek a külföldi szolgáltatásnyújtásra vonatkozó adminisztratív kötelezettségeiknek.
A szakmai szolgáltatásokra vonatkozó nemzeti szabályok áttekintését is javasolta a bizottság, mivel sok esetben a túlzottan nagy terhet jelentő és elavult szabályok indokolatlanul megnehezítik a megfelelően képesített jelentkezőknek, hogy otthon, vagy más uniós országban elhelyezkedjenek.
A bizottság megjegyezte, azokban a tagállamokban, ahol megnyitották a szolgáltatási piacokat, olcsóbbak a szolgáltatások és nagyobb a választék, miközben a fogyasztók és a munkavállalók magas fokú védelme nem gyengült.
A kedden kiadott iránymutatás azoknak a szakmai szolgáltatásoknak a szabályozása terén végrehajtandó nemzeti reformokra vonatkozik, amelyektől a legnagyobb mértékű növekedés és munkahelyteremtés remélhető – tette hozzá az Európai Bizottság.
(MTI)
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!