Kicsit felpörgött az ingatlanpiac májusban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Erősebb hónapot zárt a magyar ingatlanpiac májusban, mint áprilisban, de a tavaly ötödik havitól elmaradt a forgalom – olvasható Duna House elemzésében.

A több mint 12,5 ezer tranzakció havi összevetésben 5 százalékos emelkedést, a szokatlanul erős tavaly májushoz képest viszont 12 százalékos visszaesést mutatott. Az év eleje óta több mint 63 ezer ingatlan talált vevőre, az előző hónap tehát nagyjából az idei átlagot hozta. A forgalom nemcsak májusban, de már előtte is elmaradt kissé tavalyitól, de jelentősen felülmúlta a 2020-ast, amikor a járvány miatt csak az év közepén ugrott meg a kereslet – derül ki a közleményből.

Kiugró volt az áprilisi hitelezés

A Duna House 140 milliárd forintra becsüli a májusban szerződött jelzálogkölcsönök összegét. Az ingatlanhitelek piaca ebből következően másképp alakult, mint a forgalom, ugyanis a tavaly májusit 16 százalékkal meghaladja, de csaknem 3 százalékkal elmarad az áprilisitól. Ennek ellenére – mint írták – az előző hónap is erősnek számít ebből a szempontból, a valószínűsített csökkenés a kiugró mértékű áprilisi hitelezéssel magyarázható.

A kölcsönök felfutása az összefoglaló alapján az új építésű ingatlanokhoz kapcsolódik, de a panellakások is népszerűek voltak májusban, vidéken 458-490 ezer forintért, a főváros pesti oldalán 736 ezer forintért, a budain 835 ezer forintért keltek el négyzetméterenként. Az éves áremelkedés vidéken meghaladhatja a 100 ezer forintot, de Budapesten akár a 200 ezer forintot is megközelítheti. A tégla építésűek négyzetméter ára vidéken csökkent, és a fővárosban is csekélyebb mértékben drágult, mint a paneleké. A legnépszerűbb kerületekben 950 ezer forint volt az átlag, míg a nyugati országrészben 325 ezer, a keletiben pedig 227 ezer forint.

Népszerű a befektetői célú vásárlás

Az ország minden részén a magasabb értékű ingatlanok tették ki a tranzakciók többségét, a legtöbben a 40 és 60 millió forint közöttieket keresték. A befektetési célú vásárlás továbbra is népszerű, és nemcsak a fővárosban, összességében az adásvételek csaknem harmadának ez volt az oka. Hozzátették, hogy a vidéki kereslet a falusi csoknak köszönhetően a kistelepüléseken is erős.

A Duna House az adatok alapján úgy látja, hogy a fizetőképes kereslet az áremelkedés és a folyamatosan dráguló hitelkamatok ellenére sem csökken.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ezentúl minimum két év jótállást kell vállalni a tartós fogyasztási cikkekre

Tíz fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendelet módosítását tartalmazza a fogyasztóvédelemmel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabálycsomag, amely érinti egyebek mellett a légi személyszállítás, a tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállásának a szabályait, a kereskedelmi tevékenységek végzésének a feltételeit, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződéseket, illetve az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tevő alkalmazás biztosításával kapcsolatos eljárási szabályokat is. A változások egy részét 2024. május 8-tól kezdődően alkalmazni kell.

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.