Kis bűnökért is börtön járt az 50-es években
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A legkisebb bűnökért is szabadságvesztés járt az 1950-es években – mondta Schadt Krisztián, a Pécsi Törvényszék elnökhelyettese azon a jogtörténeti rendezvényen, amelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából tartottak csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen.
A Pécsi Ítélőtábla és a Pécsi Törvényszék közös – középiskolások részvételével rendezett – eseményén Schadt Krisztián az 1950-es évek jellegzetes büntetőpereit bemutató előadásában kiemelte: az 1951-ben életbe lépett büntető törvénykönyv (Btk.) lényege a szovjet jogelvek alkalmazása volt. Az a bűncselekmény fogalmát nem jogellenes, hanem társadalomra veszélyes cselekményként definiálta, főbüntetésként kizárólag a halálbüntetést, illetve a börtönbüntetést, mellékbüntetésként pénzbírságot, elkobzást, eltiltást és kiutasítást alkalmazott – tette hozzá a bíró, aki hangsúlyozta: a legkisebb bűnök esetén is szabadságvesztést szabtak ki.
Az akkori Btk. bűncselekményeket felsoroló rendelkező részét 1953-ban az Igazságügyi Minisztérium állította össze. Az 1956 előtti és utáni évek leggyakoribb bírói minősítésének nevezte a népi demokratikus államrend elleni szervezkedést és izgatást.
Schadt Krisztián kifejtette: utóbbinak számított az akkori rendszer bármilyen alapintézménye – köztük a MDP, az ÁVH, a rendőrség, illetve Sztálin és Rákosi Mátyás személye, a Szovjetunió, a termelőszövetkezeti rendszer, a beszolgáltatás és a békekölcsön – elleni nyilvános felszólalás.
A bíró hangsúlyozta: büntetőjog alapja – a „szocialista törvényességnek” nevezett – osztályszempontú bíráskodás volt, a terhelteket származás alapján megkülönböztették. A Horthy-korszak rendőrei, hivatalnokai, illetve az egyházi személyek és a kulákok is súlyosabb büntetéseket kaptak, mint a munkás vagy paraszti származásúak – jegyezte meg.
Schadt Krisztián azt mondta: mindez egy úgynevezett pszeudojog, azaz a kommunista párt által meghatározott jogrendszer alapján történt, amely felülírta a nyilvános jogot.
„Az 1950-es években az állampolgárok legjobb szándékuk ellenére sem folytathattak jogkövető magatartást, mivel a kommunista párt által előírt pszeudojog titkos volt, és az a pártérdeknek megfelelően folyamatosan változott” – fogalmazott.
Schadt Krisztián kitért arra is, hogy a vádlottakat akkoriban nem illette meg az ártatlanság vélelme, a bizonyításhoz elegendő volt a beismerő vallomás, nem a vádnak kellett bizonyítania a bűnösséget, hanem a védelemnek az ártatlanságot. Utóbbiak lehetőségeit nagyban korlátozták, általában a védők is a bírósági színjáték részesei voltak – idézte fel.
Makai Lajos, a táblabíróság elnöke konkrét esetekkel illusztrált előadásában kifejtette: a forradalom leverése után főként államellenes, de egyes esetekben köztörvényes bűncselekmények miatt is indultak eljárások a szabadságharc résztvevői ellen.
Tolna megyében 250 ember vontak felelősségre, közülük csupán huszonhetet mentettek fel, két ügyben pedig halálos ítélet született. Somogy megyében 399 ilyen eljárás indult, egy embert fegyverrejtegetés miatt ítéltek halálra, a terheltek túlnyomó többségét a népi demokratikus államrend megváltoztatására irányuló szervezkedésben való részvétel és izgatás miatt ítélték el. Baranyában hasonló ügyekben mintegy ötszáz embert ítéltek el, közülük hármat halálra- részletezte a bíró.
(MTI)
