Kiskorút megerőszakoló férfi ellen emeltek vádat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki húsklopfolóval bántalmazott egy kiskorú lányt, majd háromszor megerőszakolta – közölte a megyei főügyész hétfőn.

Reszl Ildikó tájékoztatása szerint a férfi tavaly áprilisban az Oroszlány és Bokod közötti földúton a bokrok közé csalta a lányt, majd hátulról húsklopfolóval háromszor fejbe ütötte, fojtogatta, és megerőszakolta.

A férfi ezután sem engedte távozni a kiskorút, sátrat állított fel a helyszínen, majd a sértettet még kétszer megerőszakolta.

A lánynak a bántalmazás következtében arccsonttörése, orrcsonttörése, több zúzódása és horzsolása keletkezett, továbbá a nyakát érő szorítás alkalmas volt reflexes szívmegállás, azaz halálos eredmény előidézésére – közölte a főügyészség.

Az elkövető ellen tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak, életveszélyt okozó testi sértés és személyi szabadság megsértése miatt emeltek vádat.

Az ügyészség indítványozta, ha a szexuális erőszak miatt már korábban elítélt férfi az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy őt a Tatabányai Törvényszék 12 év fegyházbüntetésre ítélje.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.