Kiszolgáltatott embereket kényszerítettek munkára, vádat emeltek ellenük


A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt két férfi és egy nő ellen, akik egy borsodi kistelepülésen élő férfit és egy hatfős családot több éven keresztül nehéz fizikai munkára bírtak rá.

A főügyészség közleményében felidézték: az egymással hozzátartozói viszonyban lévő vádlottak 2018 elejétől 2020 februárjának végéig egy jövedelem nélküli, rossz egészségügyi állapotban lévő férfit a fatelepükön, a tüzelőanyag-kereskedésükben és a vegyesboltjukban nehéz fizikai munkára bírtak rá, néha fenyegetéssel.

Fizetségként ételt és napi két liter bort adtak neki, az alkalmi munkavégzésért járó 7-10 ezer forintot nem fizették ki, így összesen több mint 5 millió forint összegű jogtalan előnyt szereztek – írták.

A közlemény szerint 2018 végétől 2021 áprilisának végéig a szintén a településen lakó hatfős, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező családot vállalkozásaikban nehéz fizikai munkára kényszerítették. Miután a család háza lakhatatlanná vált, elköltöztették őket, és az egyik vádlott bérleti díjat szedett tőlük.

Fizetségként a családtagoknak a napi szükségleteiket épphogy kielégítő ételt és italt, valamint ruházatot adtak, ritkán minimális pénzbeli juttatást. Az alkalmi munkáért járó napi összeget ebben az esetben sem fizették ki, így cselekményükkel 36 millió forint összegű jogtalan előnyt szereztek – közölték.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő két férfi és a bűnügyi felügyelet alatt álló nő ellen emberkereskedelem, kényszermunka bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat, fegyházbüntetést, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást indítványozva.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 2.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a tüntetésen rendőrre támadó férfit

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást az ellen a férfival szemben, aki a május 19-i tüntetésen ököllel megütötte az egyik intézkedő rendőrt. A férfi felfüggesztett szabadságvesztést kapott – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

2023. június 1.

Eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék tavaly

Eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) tavaly: 16 százalékkal csökkent a folyamatban lévő ügyek száma és 55 százalékkal a két éven túli ügyeké, miközben javult az ítélkezés megalapozottsága – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének vezetője csütörtökön Budapesten.