Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte annak a 27 éves garai férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint két napja leszúrta élettársát, majd magával is végezni akart a Bács-Kiskun megyei Mélykúton – közölte a Kecskeméti Törvényszék. A nő aznap járt a rendőrségen, de nem tett feljelentést.
A közlemény szerint december 18-án a gyanúsított megfenyegette élettársát, ezért a nő a munkahelyéről nem haza, hanem két gyermekével a testvéréhez ment.
A férfi a nő keresésére indult, majd este megjelent élettársa testvérének házánál, ahol párjával vitatkozni kezdett. A férfi ezután egy késsel több alkalommal megvágta élettársa nyakát és mellkason szúrta. A nő olyan súlyos megsebesült, hogy a helyszínen életét vesztette.
Ezt követően a férfi elvágta egy gázpalack tömlőjét, tüzet gyújtott, és magát is többször megszúrta, illetve megvágta. A gáz berobbant, aminek következtében az ingatlanban nagy kár keletkezett.
A Kecskeméti Járásbíróság a gyanúsított letartóztatását azért rendelte el, mivel fennáll a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás befolyásolásának veszélye. A bíróság döntését az ügyész és a gyanúsított is tudomásul vette. A gyanúsított védője – aki nem volt jelen – három napon belül fellebbezhet.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön közölte, hogy a nő a bűncselekmény elkövetése előtt néhány órával elment a Jánoshalmi Rendőrőrsre, ahol segítséget kért a rendőröktől.
Azt mondta, hogy barátjával – aki ideiglenesen lakik nála – megromlott a viszonya, féltékenysége miatt vitatkoznak, és a férfi többször megfenyegette, ezért azt szeretné, ha elhagyná a házát. A nő közölte, hogy barátja fizikailag nem bántalmazta, ezért nem kérte eljárás megindítását, csak azt szeretne volna elérni, hogy költözzön el tőle. A rendőrök tájékoztatatták, hogy zaklatás miatt feljelentést tehet élettársa ellen, de a nő nem élt ezzel a lehetőséggel.
Ezt követően az egyenruhások szolgálati gépkocsival a lakására vitték a nőt. Megérkezésükkor nem volt otthon a férfi. A nő úgy döntött, hogy az éjszakát testvérénél tölti gyermekeivel.
A rendőrök ismét felhívták a figyelmét, hogy megteheti a feljelentését, amire ismét azt a választ kapták, hogy gondolkodik rajta. Ezután a rendőrök elvitték a nőt és gyerekeit a testvéréhez, ahol később a bűncselekmény történt.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!