Letöltendő börtönt kapott a bombával fenyegetőző férfi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Első fokon 2 év 6 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki miatt több ezer embernek kellett elhagynia egy budapesti bevásárlóközpontot, mert bombával fenyegetőzött – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.

A közleményben emlékeztettek, a férfi 2018. május 25-én, délelőtt, a 112-es segélyhívó számon azt a valótlan bejelentést tette, hogy egy X. kerületi üzletközpontban bombát helyezett el, amely két óra múlva felrobban.

A rendőrök az üzletközpontot kiürítették: legalább 3500 vásárlónak és 200 alkalmazottnak kellett távoznia. A bombával fenyegető férfit rövid időn belül, a bevásárlóközpont közelében elfogták.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a vádlottal szemben a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az ítélet nem jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Kiemelten figyeli a versenyhivatal a légitársaságok tevékenységét, segít a Békéltető Testület is

Kiemelték, hogy a hivatal rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. A gondtalan nyaralás érdekében fontos, hogy az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzék még az utazás lefoglalása […]

2024. július 4.

Szankcionált a Médiatanács jelzése nyomán a román társhatóság

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan.

2024. július 4.

Egyszerűbben ajánlhatják fel az ingatlanokat az államnak az örökösök

Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.