Letöltendőre ítélték a volt államtitkárt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elsőfokon elítélték, másodfokon felmentették, harmadfokon, immár jogerősen újfent elítélték az MNV volt vezetőit.


Három, illetve két es fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a Kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit csütörtökön. A harmadfokú ítélet jogerős.

A Sukoróra tervezett kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés ügyében a Szolnoki Törvényszék 2015 szeptemberében hűtlen kezelés kísérlete miatt 4 év börtönre ítélte Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. volt vezérigazgatóját, valamint 3 és fél évre bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés, illetve magánokirat-hamisítás miatt Császy Zsoltot, a cég egykori értékesítési igazgatóját. Az ügy többi vádlottja közül kettőt felmentett, egyet pénzbüntetésre ítélt első fokon a törvényszék. 

 

A fellebbezések folytán a Szegedi Ítélőtáblára került ügyben tavaly októberben másodfokon jogerősen felmentették Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és egy értékbecslőt. Egy ügyvéd esetében pedig enyhítették az első fokon kiszabott pénzbüntetést, ezzel számukra véget ért az eljárás. 

Az ítélőtábla bűncselekmény hiányában felmentette Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot is, így esetükben harmadfokú tárgyalásra került sor a Kúrián, amely csütörtökön jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte őket.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.