Magyar-orosz bűnügyi együttműködés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Együttműködési megállapodást kötött egymással az Orosz Föderáció és Magyarország legfőbb ügyésze, hogy a jövőben segítik egymást elsősorban a kábítószerrel és a pénzmosással kapcsolatos bűncselekmények felderítése érdekében.


A határon átnyúló bűnözés elleni harcról, a büntető igazságszolgáltatásról, valamint a bűnüldöző szervek munkájának egyes területeken való összehangolásáról tárgyalt Dr. Polt Péter legfőbb ügyész Jurij Csajkával az Oroszországi Föderáció legfőbb ügyészével Moszkvában.

A két ország legfőbb ügyésze 2017. január 12-én írta alá a két szervezet együttműködési megállapodását, amely immár harmadik alkalommal fejezi ki a felek együttműködési szándékát. A 2009-2011, majd 2012-2013. évekre vonatkozó együttműködés után a társszervek folytatják a közös munkát. A pozitív előzmények alapján 2017-2018. évekre a a két ország bűnüldöző szervei munkájának összehangolását tűzték ki célul, különös tekintettel a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemre és a pénzmosás elleni harcra. A felek megállapodtak abban is, hogy egyeztetnek a büntetőeljárás egyszerűsítésére irányuló jogi eszközökről és a büntetés-végrehajtással, valamint a korrupciós bűncselekményekből származó vagyon visszaszerzésével kapcsolatos kérdésekről.

A legfőbb ügyész látogatása során, orosz kollégája meghívására részt vett az orosz ügyészség megalapításának 295. évfordulója alkalmából tartott ünnepi rendezvényen Moszkvában.

(Legfőbb Ügyészség)

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.