Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Elfogadta a román képviselőház az alkotmánymódosító népszavazások megszervezéséről szóló törvénymódosítást szerdán, amelyre azért volt szükség, hogy – a kormányzó szociáldemokraták tervei szerint – még idén májusban „egy férfi és egy nő” önkéntes házasságaként határozhassák meg a család fogalmát a román alkotmányban, a hatályos alaptörvényben szereplő „házastársak” kifejezés helyett.
Romániában a Koalíció a családért nevű ernyőszervezet – a szükséges félmillió helyett – több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze a család alkotmányos meghatározásának módosítását célzó polgári kezdeményezéséhez.
A melegházasság későbbi legalizálását ellehetetlenítő alkotmánymódosító törvénytervezet túljutott a képviselőházon, jelenleg a szenátus elfogadására vár. Hatályba lépéséhez azonban érvényes és eredményes népszavazásra is szükség van, amelyet a hatályos szabályozás szerint a parlamentnek egy külön törvényben kellene kiírnia.
A népszavazási törvény módosításával a kormánytöbbségnek az volt a célja, hogy egyszerűsítse az eljárást, oly módon, hogy amennyiben a parlament egy alkotmánymódosító törvénytervezetet fogad el, akkor arról 30 napon belül automatikusan a népszavazást is megrendezzék, anélkül, hogy a referendum kiírásáról külön törvényt kellene hozni.
A szociálliberális kormánytöbbségnek azért volt fontos ez a rendelkezés, mert ezzel kiiktatják a jobboldali Klaus Iohannis államfőt az alkotmánymódosító eljárásból. Amíg ugyanis a népszavazás kiírásáról külön törvényt kell hozni, annak megszervezését az államfő alkotmányossági óvással hátráltathatja, vagy visszaküldheti megfontolásra a parlamentnek.
A népszavazásról szóló törvénymódosítás hosszú utat tett meg: tavaly elfogadott első változata elbukta az alkotmányossági normakontrollt, majd egy kiigazított változatát az államfő küldte vissza megfontolásra. A parlament most elutasította az elnök kifogásait, Iohannis pedig másodszor már nem tagadhatja meg a törvény kihirdetését.
Az egyházak által kért alkotmányos családmeghatározásról Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök szerint még idén májusban népszavazást írhatnak ki Romániában. A PSD vezetője korábban a melegházasságot ellehetetlenítő alkotmánymódosítás esetleges kedvezőtlen európai fogadtatására vonatkozó felvetést azzal hárította el: őt az érdekli, hogy „ezt a döntést a románok hozzák meg, ne más”.
[htmlbox jogtar_kepzes]
A népszavazás májusi céldátumának bejelentésekor a PSD elnöke szükségesnek tartotta kiemelni: a család alkotmányos meghatározásának módosításával egy időben a PSD a regisztrált élettársi kapcsolat törvényesítésének lehetőségéről is közvitát kezdeményez, mert nem tehet úgy, mintha (szexuális) kisebbségek nem léteznének.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!