MNB: a Falcon-ügy érintettjei tegyenek feljelentést a rendőrségen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jegybank arra kéri a Falcon-ügy befektetőit,  illetve azokat, akik érdemi információval rendelkeznek a témában, hogy tegyenek feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, illetve terjesszék elő polgári jogi igényüket – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A közleményben felidézték, hogy az MNB piacfelügyeleti eljárást folytat a Falcon Kereskedőház Kft.-nél és a Falcon Benefit Kft.-nél, illetve egy magánszemélynél annak megállapítására, hogy végeztek-e engedély nélkül betétgyűjtést.

A vizsgált társaságok három hónap alatt 100 százalékos garantált hozamot ígértek ügyfeleiknek, ami a jogosulatlan pénzügyi tevékenység mellett a csalás és piramisjáték szervezése gyanúját is felveti – írták.

A jegybank tavaly ősszel feljelentést tett az ügyben, illetve figyelmeztetést is közzétett honlapján a cégeket illetően, továbbá azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a társaságok és a magánszemély a korábbi tevékenységet végezze. Ezt követően az MNB tudomására jutott, hogy a Falcon Benefit Kft. új bankszámlákat nyitott, és az ezekre beérkező jóváírások, kimenő terhelések szintén a társaságok piacfelügyeleti eljárásban vizsgált tevékenységéhez kötődnek. Így a jegybank azt feltételezi, hogy a társaságok tovább folytatták jogosulatlan tevékenységüket. Az MNB az ügyfelek érdekében elrendelte az érintett bankszámlák zárolását; a zárolt számlákon fellelhető pénzeszközöket átadják a nyomozó hatóságnak – tájékoztattak a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2015. augusztus 12.

A tiltott betétgyűjtés elhatárolása

Pénzügyi szolgáltatás üzletszerű folytatásához hatósági engedély kell – hívja fel a figyelmet a Gárdos, Füredi, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda.

2020. október 29.

Cégek kölcsönnyújtása, avagy az üzletszerűség kérdése

Cégvezetők gyakori kérdése, hogy a nem pénzügyi intézményként működő vállalkozások – a tagi kölcsöntől eltekintve – adhatnak-e kölcsönt más gazdasági szereplők részére. Az alábbiakban bemutatjuk, hol is húzódik a határvonal a felügyeleti engedély nélkül történő kölcsönnyújtás jogszerűsége és jogszerűtlensége között.
2017. július 11.

Elévült Bróker Marcsi 33 csalása

Eddig hat károsult tett panaszt a Kun-Mediátor-ügyben, miután elévülés miatt 33 sértett esetében megszüntette a csalás miatt indult nyomozást a Bróker Marcsi néven elhíresült karcagi D. Sándorné ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség – közölte a vádhatóság. A panaszok elbírálása folyamatban van.