Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A biztosítók döntően megfelelően alkalmazzák a tavaly életbe lépett új kárrendezési szabályokat, ezért csak kisebb hiányosságokat talált a jegybank; így összesen 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki hat biztosítóra a károsultak tájékoztatásának elmulasztása, illetve a nem-életbiztosítási termékeknél a kárrendezési tájékoztató pontatlanságai miatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.
Közölték: a biztosítói törvény nem-életbiztosítási termékekre vonatkozó kárrendezésével kapcsolatos új előírásai tavaly június 26-án léptek hatályba. Az új kárrendezési szabályok szerint a biztosítónak részletes kártérítési ajánlatot kell elküldenie a károsultaknak legkésőbb 15 nappal azután, hogy ő eljuttatta neki a biztosítási eseménnyel kapcsolatos szükséges dokumentumokat, és így az igénybejelentését megalapozottnak találta vagy esetleg (indoklással) elutasítja. A károsultnak egy hónapon belül akkor is meg kell kapnia a kárrendezési javaslatot, ha nem küldött el minden szükséges dokumentumot a biztosítónak.
A biztosítóknak a honlapjukon közzétett kárrendezési tájékoztatóikban emellett be kell mutatniuk, hogy milyen csatornákon (emailben, postán, személyesen) adhatják be kárigényüket az érintettek, és a biztosító mennyi idő alatt és milyen módokon fizethet. A jegybank fogyasztóvédelmi témavizsgálatot folytatott az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.-nél, a Generali Biztosító Zrt.-nél, a Groupama Biztosító Zrt.-nél, az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-nél, az Uniqa Biztosító Zrt.-nél és a SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt.-nél.
A vizsgálat célja annak ellenőrzése volt, hogy a piaci szereplők a nem-életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó kárrendezési gyakorlatukba megfelelően beépítették-e a jogalkotó és a jegybank szoros együttműködésével bevezetett új jogszabályi rendelkezéseket, valamint az új szabályok betartásával – különös tekintettel az ügyfelekkel való kommunikációra és a határidőkre vonatkozó előírásokra – folytatják-e le a kárrendezést.
Az MNB vizsgálata szerint a biztosítók a nem-életbiztosítási szerződésekre vonatkozó új jogszabályt döntően megfelelően alkalmazzák, és beépítették kárrendezési gyakorlatukba. A biztosítói honlapokon kötelezően közzéteendő kárrendezési tájékoztatókkal kapcsolatban ugyanakkor kisebb hiányosságokat, pontatlanságokat azonosított a vizsgálat. A jegybank feltárta azt is, hogy a biztosítók a kárrendezés során a jogszabályban előírt egy hónapon belüli kötelező tájékoztatást döntő többségében – ám nem minden esetben – megadják ügyfeleiknek.
Kiemelik: elsősorban a biztosítók által a károsult ügyfelek részére nyújtott tájékoztatások minőségével kapcsolatban fogalmazott meg kifogást a jegybank. A tájékoztatások több esetben ugyanis nem tartalmaztak kellően részletezett kártérítési javaslatot, illetve amennyiben a szolgáltatási kötelezettséget nem ismerték el vagy összegszerűen még nem állapították meg, a válasz nem tartalmazott a jogszabály által elvártnak megfelelő indokolást. A jegybank határozatokban kötelezte az érintett biztosítókat a feltárt hiányosságok megszüntetésére. A jogsértések miatt az MNB összesen 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott az érintett piaci szereplőkre.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!