Mozaik utcai műszaki állomás: 20 főt vádolnak korrupcióval


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség; az ügyben 20 embert gyanúsítottak meg – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

A közleményében nem nevezték meg a Mozaik utcai vizsgaállomást, ugyanakkor kedden Budapest Főváros Kormányhivatala jelezte, hogy ügyészségi vizsgálatot kezdeményeztek a vizsgaállomáson tapasztalt visszaélések gyanúja miatt és a nyomozóhatóság el is rendelte a nyomozást az ügyben.

A főügyész szerdán megerősítette: a nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése érdekében kedden eredményes motozásokat, kutatásokat, gyanúsítotti kihallgatásokat hajtott végre.

A gyanú szerint 2020 januárját megelőzően a közúti közlekedésben részt vevő járművek műszaki vizsgáztatását végző kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők több gépjármű kereskedelemmel foglalkozó személlyel abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el gépjárművek műszaki vizsgáztatásával összefüggésben – írta Keresztes Imre. Hozzátette: a korrupciós kapcsolatrendszerben érintett kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők – a hivatalos ügyintézési díjon túl – a gépjármű kategóriájától és a szabálytalanság mértékétől függően fogadtak el vesztegetési pénzt a kereskedőktől a soron kívüli vizsgáztatásáért, vagy a vizsgák során felmerülő szabálytalanságok figyelmen kívül hagyásáért. Így naponta több tízezer, esetenként akár százezer forinttal gazdagodtak.

Jogtár Saját Adatbázis

A kedden végrehajtott akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség munkatársai is részt vettek.
A kutatások során jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le és több ingatlant, gépkocsit, valamint bankszámlát zároltak, összesen megközelítőleg 250 millió forint értékben.

Az ügyészség 12 kormánytisztviselő őrizetét rendelte el, és 11 személy esetében indítványozott további kényszerintézkedést. A letartóztatásokról a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája várhatóan szerdán és csütörtökön dönt – írta a főügyész.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. február 6.

Volt ügyészt és pénzügyőröket vádolnak korrupcióval

Bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség 14 ember – köztük egy volt ügyész és három egykori pénzügyőr – ellen a Debreceni Törvényszékre – közölte a főügyészség vezetője csütörtökön.
2020. június 4.

A compliance alapkérdései: Az etikus vállalati működés elmélete és gyakorlata

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mi az eredendő oka annak, hogy a compliance kialakult, rohamosan fejlődött és fejlődik, napjainkban is egyre nagyobb szerepet kap a vállalatok működésében. Tükörfordításban a szó „megfelelést” jelent, pontosabban pedig a különböző jogszabályoknak, valamint belső, a vállalat által saját maga által – tulajdonosai, munkavállalói, szerződéses partnerei számára – felállított, részben szintén jogszabályokon, részben pedig erkölcsi-etikai alapokon nyugvó normáknak való megfelelést jelenti.