Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tíz hónappal elfogadása után hatályba lépett az azonos neműek házasságát legalizáló törvény Szlovéniában, amely azonban nem engedi meg, hogy a párok gyermeket fogadjanak örökbe – jelentette a helyi sajtó pénteken.
Ksenija Klampfer, a maribori anyakönyvi hivatal vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: az első házasságkötés szombaton, február 25-én lesz.
„Nagyon boldogok vagyunk és büszkék arra, hogy összeadhatjuk az első azonos nemű párt” – mondta az anyakönyvvezető, hozzátéve: ezek a házasságok hozzájárulnak ahhoz, hogy kialakuljon egy nyitott társadalom, ahol minden embernek egyelőek a jogai.
A szlovén parlament még 2015 márciusában szavazta meg az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt, akkor a jogszabály egyben megteremtette a párok örökbefogadási jogát is.
A Koalíció a gyerekekért civil szervezet a katolikus egyház támogatásával nem sokkal ezután aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy népszavazást kezdeményezzenek a rendeletről. A 2015. december 20-án rendezett referendumon a szlovének többsége elutasította az azonos nemű párok közötti házasságot engedélyező törvényt.
A parlament 2016 áprilisában ismét szavazott a törvényről, amely már nem tartalmazta, hogy a párok gyermeket fogadjanak örökbe.
Lana Gobec, a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösség szóvivője szerint a törvény hatálybalépése nagy vívmánynak számít, de továbbra is törekedni fognak arra, hogy teljes legyen az egyenlőség a heteroszexuálisok és azonos nemű párok között.
Melegjogi aktivisták úgy vélik, még nagyon sok a tennivaló Szlovéniában. A törvény ugyanis nem csak az örökbefogadási jogot, hanem a mesterséges megtermékenyítés lehetőségét is kizárja.
Még mindig messze a cél – mondták. „Az új törvény megold néhány problémát, de nem oldja meg az alapvető problémát, hogy hazánkban minden ember ugyanolyan jogokkal kell rendelkezzen” – hangsúlyozták.
A 2 milliós, az EU-hoz tartozó Szlovéniában a törvény 2006 óta engedélyezi a bejegyzett élettársi kapcsolatot az azonos neműek között, valamint az örökbefogadási jogot, ha az a gyermek valamelyik fél korábbi kapcsolatából származik.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!