Nyílt levél Trócsányi László igazságügy-miniszternek a Ptk. védelmében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevesebb mint két évvel az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépését követően úgy tűnik, hogy a kormány a kódex jelentős módosításáról döntött. A módosítás téziseiről a Magyar Jogász Egylet 2016. január 18-án tart nyilvános vitát. Vékás Lajos, aki korábban az új Ptk. előkészítését vezette, nyílt levélben tiltakozik a kormányzati szándék ellen. A nyílt levelet az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

 


Tisztelt Miniszter Úr!

 

A Magyar Jogász Egylet elnökétől meghívást kaptam egy e hó 18-án rendezendő nyilvános vitaülésre a Polgári Törvénykönyv esetleges módosításáról. Ez a hír önmagában is megdöbbenést váltott ki bennem, hiszen az évtizedes szakmai előkészítés után elfogadott kódex még két éve sincs hatályban. Megrökönyödésemet fokozta, hogy a téma előadója az Ön által vezetett és a jogalkotásért elsődleges felelősséget viselő tárca egyik helyettes államtitkára lesz, és a meghívóhoz csatolt téziseket (koncepciót?) is ő állította össze.

Mi indokolhatja a téma ilyen szintű napirendre tűzését? A tézisek maguk két okot említenek.

Az egyik „az eltelt időszak alatt a magyar gazdaságban bekövetkezett változások” (?), közelebbről „a hazai jelzáloglevél-piac, valamint banki refinanszírozási-piac élénkítésének irányába ható törekvések”. Ezek igencsak homályos indokok, illetve partikuláris érdekek egy polgári jogi alapkódex célba vett átfogó módosításához. Ráadásul, a változtatási igényt azok a banki érdekcsoportok jelentették be, amelyek a törvény elfogadásához vezető szakmai egyeztetések során kifejezetten kijelentették, hogy számukra elfogadható a Ptk. új zálogjogi rendszere. Most mégis – látva az Igazságügyi Minisztérium pótcselekvésre való hajlandóságát – azt az önálló zálogjogot kívánják visszahozni, amelyről már szülőhazájában, Németországban is bebizonyosodott, hogy súlyos visszaélések forrása és kockázatai miatt egyértelműen visszaszorítják alkalmazását. Nem volt elég a „devizahitelek” botránysorozata, amelynek súlyos társadalmi következményeit csak rendkívüli áldozatok árán lehetett enyhíteni? A „Ptk. teljes zálogjogi fejezetének felülvizsgálatára” vonatkozó javaslatot életveszélyesnek tartom. A tézist támogató érv, miszerint „a most hatályos angolszász mintára épülő zálogjogi szabályok helyett a magyar jogtörténeti hagyományokat tükröző” szabályokat kell alkotni, az 1861-es Országbírói értekezlet egyes résztvevőinek argumentációját idézi. A „közhiteles zálogjogi nyilvántartás visszaállítására” vonatkozó elképzelés pedig kizárólag a közjegyzői lobbi elvtelen érdekérvényesítésének sikerét szolgálná, amelyet a kodifikáció során sikerült érvekkel elhárítani.

A módosítás másik okaként a szerző azt adja elő, hogy „elkerülhetővé váljanak a bírói jogalkalmazás jövőbeni bizonytalanságai”. Ez a megfogalmazás különösen nyugtalanná teszi a lelkiismeretes jogászt. Ki és honnan tudja ma, hogy a judikatúrában milyen problémák fognak majd felbukkanni. Nem is szólva arról: ki és miként képes ma megmondani, hogy ezeket a „jövőbeni bizonytalanságokat” milyen módon kell ma megelőzni. A bírói gyakorlat tapasztalatai alapján aligha, hiszen a Ptk. 15-20.000 normatételének túlnyomó többsége még nem került alkalmazásra, s csak elvétve fordult elő olyan kérdés, amely már felsőbíróság előtt merült fel. A felvetett részletkérdések inkább arról tanúskodnak, hogy – az eltelt rövid időre tekintettel érthetően – az átfogó új kódex rendszerének, összefüggéseinek megértése még nem történt meg. Ezekre a tézisekre és helyenként egyenesen nevetséges magyarázataikra ezúttal nem kívánok kitérni, de Miniszter úr kérésére készséggel adok választ.

 

Tisztelt Miniszter Úr!

 

A Ptk. tervbe vett módosítását alapvetően téves jogpolitikai döntésnek tartom. Olyan súlyosan hibás lépésnek, amely a rendkívül káros, kapkodó törvényhozási gyakorlatot immár egy magánjogi kódex esetében is alkalmazni kívánja, és megfeledkezik a jogállamiság egyik alapvető attribútumáról: a jogbiztonság követelményéről. Mit várhatnak az állampolgárok és a gazdaság szereplői egy olyan jogalkotási filozófiától, amely – kormányváltás nélkül! – ilyen rövid, valódi gyakorlati tapasztalatokat még nem hozó időszak után módosítani akarja a jogrendszer egyik alappillérét. A jogkeresők elbizonytalanítása és a kódex tekintélyének lerombolása elviselhetetlenül nagy ár néhány jogértelmezési bizonytalanság eloszlatására teendő dadogó kísérletért.

Nyomatékosan kérem ezért Miniszter urat, bízza a felmerülő vitás kérdéseket a judikatúrára, hagyja élni és bizonyítani az átgondoltan (nyilván nem hibátlanul) megalkotott törvénykönyvet. Meggyőződésem szerint a Kúria elnöke által létrehozott szakmai elemző bizottság eredményesen segíti ezt a folyamatot.

 

Budapest, 2016. január 8.

 

                                                                                                          Tisztelettel:

                                                                                                          Vékás Lajos

 


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.