Human Operator-ügy: négy ítélet született
A Human Operator Zrt. ügyének négy vádlottjáról hozott – hármuk esetében jogerős – ítéletet szerdán a Szegedi Törvényszék.
A Human Operator Zrt. ügyének négy vádlottjáról hozott – hármuk esetében jogerős – ítéletet szerdán a Szegedi Törvényszék.
Nem kötelesek a légitársaságok kártérítést fizetni az utasoknak hosszú késés esetén sem, amennyiben azt egy másik repülőgépből a kifutópályára ömlött üzemanyag okozza – mondta ki szerdán az Európai Bíróság.
Húsz vádlott közül egyet letöltendő, négyet felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt az Agria Versenytánc Közhasznú Alapítvány tevékenysége során elkövetett költségvetési csalás ügyében első fokon, nem jogerősen az Egri Törvényszék.
“Az én édesanyám nagyon különleges ember. Az én édesanyám pedagógus.” A Médiaunió kampánybejelentőjét olvashatjátok.
Tagadták bűnösségüket a Human Operator Zrt. kedden meghallgatott vezető munkatársai a cég ügyében indult per előkészítő ülésén a Szegedi Törvényszéken.
Az Országgyűlés elfogadta a Kúria elnökének 2017-es tevékenységéről szóló beszámolóját, amelyet Darák Péter a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében nyújtott be a Ház elé.
Prostitúció elősegítése miatt kihallgatott a rendőrség négy embert, akik prostituáltaknak adtak bérbe egy paksi házat – írta a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a honlapján.
Két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Nagyatádi Járásbíróság azt a férfit, aki arzenált alakított ki a lakásában – közölte a Somogy Megyei Főügyészség kedden.
A vádirat ismertetésével elkezdődött az előkészítő ülés a Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében hétfőn a Szegedi Törvényszéken.
A Tatabányai Törvényszék hétfőn 19 év fegyházra ítélt egy hajléktalan férfit, aki sörösüveggel leütött, majd halálosan bántalmazott egy őt anyagilag is támogató 87 éves asszonyt. A nem jogerős ítélet szerint az elkövető feltételesen sem bocsátható szabadlábra.