Azonnali felmondás jogszerűségéről döntött a Kúria
A Kúria szerint azonnali hatályú felmondás esetén a 15 napos szubjektív határidő betartásának elmulasztását eredményezi, ha a körülmények kivizsgálását a munkáltató haladéktalanul nem kezdi meg.
A Kúria szerint azonnali hatályú felmondás esetén a 15 napos szubjektív határidő betartásának elmulasztását eredményezi, ha a körülmények kivizsgálását a munkáltató haladéktalanul nem kezdi meg.
Március 4-én 0 óra 0 perckor elindul az OBH által fejlesztett önálló weboldal és frissülnek az ÁNYK űrlapok is.
Jogerősen másfél hónap elzárásra ítélt a bíróság egy férfit, aki baltával ütött egy kiskutyára, ezzel olyan súlyos sérülést okozva, hogy az állatot el kellett altatni – közölte a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője.
Az amerikai és az európai jogrendszer közötti különbségek alapvető konfliktushoz vezethetnek, amelyet a technológiai megoldásokkal talán fel lehet oldani.
A Fővárosi Törvényszéken 2019 februárjától nemzetközi tapasztalattal is rendelkező áldozatvédelmi koordinátor segíti a bűncselekmények és szabálysértések áldozatainak tanúkénti részvételét az eljárásokban. Dr. Naszvadi Sárát az Országos Bírósági Hivatal elnöke által Tanúgondozás és áldozatvédelem címmel 2015-ben meghirdetett országos projekt helyi munkaprogramjának kidolgozásával és irányításával bízta meg dr. Polgárné dr. Vida Judit, az FT elnöke.
Tovább terjed a tiltakozási hullám a romániai bírák és ügyészek között a kormány múlt héten hozott sürgősségi rendelete miatt, amely szerintük az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyezteti.
Változtatást kezdeményez a tavaly novemberben elfogadott, ám az államfő által megfontolásra az Országgyűlésnek visszaküldött jogalkotási törvénymódosításon a törvényalkotási bizottság.
Gyakran előfordul, hogy a hackerek ismeretlen cégek szellemi tulajdonát akarják megszerezni. Ennek érdekében többek között az ügyvédi irodákat is támadják, ahol akár több cégre vonatkozóan is szerezhetnek információkat.
A Fővárosi Ítélőtáblán 2018-ban csökkent a munkateher, gyorsultak az eljárások, a döntések szakmailag megalapozottak – derül ki az ítélőtábla elmúlt évi statisztikai adataiból.
A világszintű verseny célja, hogy évről évre megtalálja a LegalTech, azaz a jogi technológiák piacára lépő új és innovatív ötleteket, egy 3 napos, maratoni ötletelési és fejlesztési környezetben.