Tizenhárom év fegyházat kapott egy pedofil férfi
Szexuális erőszak, szexuális visszaélés és gyermekpornográfia miatt 13 év 9 hónap fegyházra ítélt egy férfit első fokon a Budapest Környéki Törvényszék.
Szexuális erőszak, szexuális visszaélés és gyermekpornográfia miatt 13 év 9 hónap fegyházra ítélt egy férfit első fokon a Budapest Környéki Törvényszék.
A magyar hatóságok az Emberi Jogok Európai Egyezményét megsértve tartottak fogva két bangladesi menedékkérőt 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, későbbi visszaküldésük Szerbiába pedig azzal a kockázattal járt, hogy embertelen bánásmódnak lesznek kitéve görögországi befogadó központokban – mondta ki keddi, nem jogerős ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). Az EJEB elsőfokú ítélete szerint a magyar államnak fejenként 18 705 euró (mintegy 5,8 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizetnie a felpereseknek.
Egy férfit állítottak bíróság elé Oroszországban, mert az orosz büntető törvénykönyv rendelkezései alapján az ügyészség vallásgyalázással vádolja. A férfi a feltételezett bűncselekmény tényállását azzal merítette ki, hogy a Pokémon Go telefonos játékkal játszott egy templomban. Az orosz büntető törvénykönyv akár hétéves elzárást is lehetővé tesz ilyen ügyekben.
Javult a bírák fegyelmi helyzete, kevesebb fegyelmi eljárást indítottak tavaly, mint a korábbi években, és a kiszabott szankciók is enyhébbek – erről Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke beszélt a testület és az Országos Bírói Tanács (OBT) közös budapesti sajtótájékoztatóján.
Nem minősül közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek, ha egy vállalkozás belső szabálya a munkahelyen megtiltja minden politikai, filozófiai vagy vallási jelkép látható viselését – mondta ki ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Tíz év börtönre ítélt hétfőn a Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa egy nőt, aki megölte újszülöttjét.
A Fővárosi Törvényszék 2017. március 10-én 1 év 6 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2013 augusztusában Budapesten, az Örs Vezér téren okozott halálos közúti balesetet.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség tavaly júliusban, a Büntető Törvénykönyv 365. §-a alapján, fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más súlyos bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot egy 42 éves férfival szemben. Az ügyben született elsőfokú ítéletben a Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottat 16 év letöltendő fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint az elítélt férfi feltételes szabadságra bocsátását ítéletében kizárta.
Még öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost az Országgyűlés hétfőn.
A lezárt ügyek több mint 70 százaléka megegyezéssel végződött a Budapesti Békéltető Testületnél.