Magasabb béreket kér a Magyar Bírói Egyesület
A miniszterelnöknek írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet a bírók reálbércsökkenésére a Magyar Bírói Egyesület elnöke.
A miniszterelnöknek írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet a bírók reálbércsökkenésére a Magyar Bírói Egyesület elnöke.
Az angliai székhelyű, stratégiai elemzéssel és értékeléssel foglalkozó Centre for Strategy & Evaluation Services (CSES) szervezésében nemzetközi konzultációt tartottak 2015. július 30-án az Országos Bírósági Hivatalban az előzetes letartóztatás és az európai elfogatóparancs témakörében – adta hírül honlapján az Orszűgos Bírósági Hivatal.
A röszkei határkirendeltségen növényvédelmi felügyelőként dolgozó hat kormánytisztviselőt vettek őrizetbe vesztegetés gyanúja miatt, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat – mondta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
A jogerős végzést a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság közeleményben ismertette.
„Itt van a kezemben a törvény, majd megmutatom mi lesz” – mondta az elkövető. Két év letöltendő lett.
11 millió forintért szerezte meg a jól fizető szerződést a taxitársaság a vád szerint.
Korábban a perek több mint hetven, immár nyolcvan százalékát nyeri a adóhatóság- írja a Napi Gazdaság.
Augusztus első napjától hatályosak a bortermelőket érintő jogszabályváltozások.
Az Európa Tanács Korrupcióellenes Államcsoportja 18 ajánlást fogalmazott meg.
Ha egy legális bevándorló a tartózkodási jogosultság igénylésekor hamis adatot közöl, a bíróságnak a kérelmet el kell utasítania – közölte a Kúria sajtótitkársága.