Pénzmosás kísérlete miatt kapott börtönbüntetést két férfi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Székesfehérvári Törvényszék hétfői előkészítő ülésén – a Fejér Megyei Főügyészség indítványával egyezően – két férfit ítélt el különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt: az egyik vádlott három év végrehajtandó börtönbüntetést, a másik két év börtönbüntetést kapott három évre felfüggesztve.

A bíróság az egyik vádlott esetében mintegy tizenhat millió forintnyi vagyonelkobzást is elrendelt.
Mint írták, az ülésen a vádlottak beismerő vallomást tettek, a tárgyalásról lemondtak.

A vádirat szerint a két elkövető 2017-2018 között külföldiek sérelmére elkövetett csalásokból származó pénzeket akart tisztára mosni: jogosulatlanul bejutottak lengyel, szlovák, svéd gazdasági társaságok levelezési rendszerébe és gazdasági eseményekről szereztek tudomást, majd a társaságok képviselőinek megtévesztő elektronikus üzenetet küldtek, amelyben a számlakövetelések utalását az egyik vádlott által alapított gazdasági társaság számlájára kérték.

Így összesen közel 100 millió forintnak megfelelő összeghez jutottak amerikai dollárban és euróban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. május 7.

Az EU fokozza a pénzmosás elleni küzdelmet

Az Európai Bizottság szerdán új átfogó cselekvési tervet terjesztett elő az unió pénzmosás és terrorizmus finanszírozás elleni küzdelmének további megerősítésére, és az ezekre vonatkozó uniós jogszabályok megszilárdítására.