Pénzpiaci közvetítők engedélyét vonta vissza az MNB
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tizenegy független pénzpiaci közvetítő többszöri felszólítás ellenére sem teljesítette rendszeres féléves adatszolgáltatási kötelezettségét.
A jegybank 2018-tól, vagyis az adatszolgáltatás jogszabályi elrendelését követő évtől összesen 209 figyelmeztetést küldött az adataik benyújtásával késlekedő pénzpiaci szereplőknek. Most azoknak a közvetítőnek vonta vissza az engedélyét, amelyek több felhívás és határozati kötelezés ellenére sem szolgáltattak adatot magukról – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.
A jegybank 2020-ban eddig 21 pénzpiaci közvetítő engedélyének visszavonását kezdeményezte, további 17 közvetítő maga kérelmezte a visszavonást.
Piactisztító tevékenysége során az MNB négy éve közel 2000, megbízó nélkül nyilvántartott tőkepiaci közvetítőt törölt nyilvántartásából.
Magyarországon 553 független pénzpiaci közvetítő (alkuszok, többes ügynökök, illetve többes kiemelt közvetítők) tevékenykedik. A közvetítők súlyát jelzi, hogy azok 2019-ben mintegy 805 milliárd forintnyi hitel, lízing és lakástakarékpénztári szerződést közvetítettek, és az ezekhez kötődő szerződések száma megközelítette a 320 ezret.
(MTI)