Quaestor-ügy: kizárták a szakértőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Törvényszék kizárta a Quaestor-ügyből a nyomozás során kirendelt, az igazságügyi szakvélemény elkészítésében társszakértőként részt vevő adó-, járulék- és könyvszakértőt.


A Fővárosi Törvényszék csütörtöki tájékoztatásában felidézte: a nyomozó hatóság 2015. július 7-én rendelt ki az ügyben igazságügyi adó-, járulék- és könyvszakértőt. A kirendelt szakértő kérte további igazságügyi szakértő bevonását, amelyet a nyomozó hatóság engedélyezett.

A két szakértő csaknem 50 kötet terjedelmű együttes szakértői véleményt készített. A vádhatóság az ügy tárgyalása során a szakértői vélemény ismertetését indítványozta, a Fővárosi Törvényszék azonban indokoltnak találta a szakértők meghallgatását, ezért a tárgyalásra idézte őket.

A szakértők kihallgatásának megkezdése előtt azonban felmerült, hogy az egyik szakértő a Kvantál Zrt.-vel, a büntetőeljárásban sértetti pozícióban lévő Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. felszámolójával kapcsolatban áll. A törvényszék a beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a szakértő könyvvizsgálóként 2011. december 1-je óta valóban megbízásos jogviszonyban áll a felszámoló társasággal.

[htmlbox BDT]

 

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a büntetőeljárási törvény meghatározza a szakértő kizárásának objektív és szubjektív okait, amelyek fennállása esetén az eljárásból a szakértőt ki kell zárni. A büntetőeljárási törvény és a szakértőkre vonatkozó jogszabály pedig egyértelművé teszi, hogy a szakértő a büntetőeljárásban a szakértői pozícióján kívül más módon nem lehet érintett.

A bíróság a Quaestor Pénzügyi Zrt. mint sértett és a szakértő között a szakértői vélemény elkészítésének időpontjában, valamint a jelenleg is fennálló jogviszony miatt a szakértőt a büntetőeljárásból kizárta. A csütörtöki tárgyaláson hozott végzés nem jogerős – áll a közleményben.

A csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba, a cégcsoport vezetője és társai ellen indított büntetőper tárgyalása júliusban kezdődött a Fővárosi Törvényszéken.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.