Rabszolgasors és szexuális erőszak a baranyai nevelőszülőknél


Kényszermunkával és kiskorú veszélyeztetésével vádol a Baranya Megyei Főügyészség egy házaspárt, amelynek tagjai öt nevelt gyermeküket elhanyagolták és szolgasorban tartották, míg a férfi ellen szexuális erőszak miatt is vádat emeltek.

A vád szerint az 1 és 12 év közötti gyermekeket 2013 májusában helyezték ki a jelenleg 55 éves férfihoz és 54 éves feleségéhez egy Pécs melletti kistelepülésre. A letartóztatásban lévő házaspár 2014-től a gyerekeket kihasználta, dolgoztatta: fát kellett gyűjteniük a közeli erdőben, kapáltak, télen havat lapátoltak, ők végezték a házimunkát, az állatok gondozását. A nevelt gyerekek nem kaptak megfelelő élelmet, a vádlottak vér szerinti hozzátartozóinál jóval kevesebb és kevéssé változatos ételeket ehettek – közölte a megyei főügyészség.

Az adatok szerint a férfi a legidősebb – akkor alig több, mint 12 éves – nevelt lányához szexuálisan is közeledett, többször fenyegetéssel vette rá szexuális cselekmény végzésére, annak eltűrésére, ezért az ügyészség vele szemben szexuális erőszak miatt is vádat emelt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. január 25.

Vakcinafejlesztésre kért kölcsön a csaló

Csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség egy nő ellen, aki vakcinát fejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát.

2022. január 24.

111 millió forint bírságot kapott az OTT-ONE Nyrt.

A jegybank feljelentést tesz a Fővárosi Főügyészségen és összesen 111 millió forint bírságot szabott ki a társaságra a tiltott a piaci manipulációra, a bennfentes információ nyilvános közzétételére, illetve a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt.