Répássy Róbert: erkölcsi kötelesség az áldozatsegítés


Az áldozatsegítés a kormány, illetve az Igazságügyi Minisztérium számára nemcsak törvény által előírt feladat, hanem erkölcsi kötelesség is – mondta a tárca parlamenti államtitkára a Nemzeti Áldozatsegítési Koordináló Mechanizmus létrehozásáról szóló megállapodás aláírása alkalmából.

Répássy Róbert kiemelte, négy minisztérium és három állami szerv e területen felismerte az együttműködés fontosságát; a cél az áldozatok jogainak maradéktalan érvényre juttatása és az áldozattá válás megelőzése.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára elmondta, az együttműködés azt szolgálja, hogy hatékonyan tudják segíteni azokat az embereket, akik valóban bajban vannak, és erre szükségük van; a legfontosabb, hogy az akut krízishelyzetbe kerülő ember azonnali és hatékony segítséget kaphasson.

A megállapodást Hornung Ágnes és Répássy Róbert mellett a Miniszterelnökség képviseletében György István területi közigazgatásért felelős államtitkár, a Belügyminisztériumtól Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, valamint Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Jenei Zoltán országos kórházfőigazgató és Balogh János országos rendőrfőkapitány látta el kézjegyével.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 8.

Új pályázatok segítik a magyarországi innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére – tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán.

2024. május 8.

Államkincstár: az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár a GYED

Kiegészítette a gyermekgondozási díj igénylésére vonatkozó űrlapot és tájékoztatót a Magyar Államkincstár, ezzel is egyértelművé téve: az azonos nemű bejegyzett élettársak is jogosultak a párjuk által szült vagy örökbefogadott gyermekükkel otthon maradni és GYED-et igényelni.