Súlyosabb büntetést kapott a lúgos orvos


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kilenc évre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla pénteken annak az orvosnak a szabadságvesztését, aki 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le volt barátnőjét.


A táblabíróság a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a volt kórházigazgatót, emellett végleg eltiltotta foglalkozása gyakorlásától. 

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Az ügyben 2016 májusában hozott elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék, akkor nem jogerősen négy év börtönbüntetést szabtak ki B. Krisztiánra, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották az orvosi hivatása gyakorlásától. Az ügy azt követően került a táblabíróság elé, hogy a vádlott és védője felmentésért, az ügyészség pedig súlyosbításért, hosszabb szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.