Súlyosításért fellebbezett az ügyészség a reptéri vesztegetés ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két vádlott, köztük egy a médiából ismert zenész terhére, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért jelentett be fellebbezést az ügyészség a reptéri vesztegetés ügyében – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden .

Keresztes Imre főügyész közleményében azt írta, a Budapest Környéki Törvényszék április 5-én hirdetett ítéletet az ügyben, és a váddal egyezően állapította meg mind a tizenhárom vádlott bűnösségét. A bíróság azonban a hat vádlottra az ügyészi indítványhoz képest lényegesen enyhébb büntetéseket szabott ki, ezért az ügyész a végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt négy volt pénzügyőr vádlott esetében már a tárgyaláson fellebbezést jelentett be hosszabb tartamú szabadságvesztés és magasabb összegű pénzbüntetés kiszabásáért.

Hozzátette: emellett két ember, köztük egy a médiából ismert zenész terhére a kiszabott pénzbüntetés mellett felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért jelentett be fellebbezést az ügyész. A többi vádlott esetében az ítéletet az ügyészség tudomásul vette.

A Budapest Környéki Törvényszék sajtóosztálya április 5-én közölte, hogy hivatali vesztegetés többszöri elfogadása miatt négy év börtönbüntetésre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítéltek egy a Liszt Ferenc-repülőtéren dolgozó pénzügyőrt, aki vádlott-társaival pénzért közreműködött abban, hogy külföldről vámeljárás nélkül árucikkeket, ruházati és egyéb vámköteles termékeket hozzanak be a további vádlottak.

A törvényszék a másodrendű vádlottat többrendbeli befolyással üzérkedésben, és többször elkövetett hivatali vesztegetésben találta bűnösnek, ezért a bíróság három év börtönbüntetésre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A harmad-, negyed-, ötöd-, és hatodrendű vádlottat hivatali vesztegetés elfogadásáért két és három év közötti börtönbüntetésre ítélte a bíróság. További vádlottakat – három év próbaidőre felfüggesztve – 1 év 4 hónap és 1 év 6 hónap közötti szabadságvesztésre ítéltek. Ezenkívül még két vádlott hivatali vesztegetés miatt 1-1 millió forint pénzbüntetést kapott.

A törvényszék közölte: az ítélet szerint az elsőrendű vádlott pénzügyőr főtörzszászlós a Vám-és Pénzügyőrség Központi Repülőtéri Vámhivatalánál teljesített szolgálatot, és a Liszt Ferenc-repülőtér utasforgalmának vámellenőrzése, valamint a Nemzeti Adó-és Vámhivatal hatáskörébe tartozó bűncselekmények, szabálysértések, egyéb jogsértések felderítése és elbírálása volt a feladata. 2013 és 2015 között az elsőrendű vádlott és vádlott-társai előbbi irányításával, pénzért közreműködtek abban, hogy külföldről vámeljárás nélkül árucikkeket, ruházati és egyéb vámköteles termékeket hozzanak be a további vádlottak. A vádlottak pénzért lehetőséget biztosítottak arra, hogy a vámmentes övezetbe nem tartozó országokból hazaérkezve az úgynevezett zöld folyosón zavartalanul áthaladva a többi vádlott mentesüljön a poggyásza átvizsgálása alól. A vádlottak tisztában voltak a hivatali vesztegetés bűntettének elkövetésével.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.