Szabályozni kell kezelés alól magukat kivonó betegek kórházból való távozását

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hatályos jogszabályok nem rendezik megfelelően a – nem pszichiátriai osztályon történő – kórházi kezelés alól magukat önkényesen kivonó, de cselekvőképtelen állapotú betegek életének védelme érdekében alkalmazható korlátozó intézkedések körét, sem pedig azok alkalmazhatóságának részletszabályait.

A panaszos a biztosnak írt beadványában beszámolt arról, hogy az élettársát súlyos fejsérüléssel szállították be a Dél-pesti Centrumkórház Merényi Gusztáv telephelyének Traumatológiai Osztályára, ahonnan azonban eltűnt, és később egy másik településen már holtan találták. A panaszos kifogásolta, hogy annak ellenére nem értesítették az önkényes eltávozásról, hogy a betegdokumentációban rögzítették a nevét és a telefonszámát mint a beteg élettársáét. Sérelmezte, hogy miért engedték el az élettársát ilyen súlyos sérüléssel, illetve a rendőrség miért nem vette fel vele a kapcsolatot az eltűnést követően. Álláspontja szerint a Kórház nem végezte el az élettársa akkori állapotának súlyosságát meghatározó szükséges vizsgálatokat, amelyek alapján a megfelelő ellátásban részesíthették volna.

Az ombudsman hatásköre nem terjedt ki a halálesetet megelőző kórházi ellátás szakszerűségének vizsgálatára. Az egészségügyi dokumentációból és a kórháztól kapott tájékoztatásból azonban mindenképpen az derült ki, hogy a beteg koponyaűri vérzése – életveszélyes sérülésként – kórházi megfigyelést igényelt. Az illető azonban a kórházból bejelentés nélkül távozott. Mindez, vagyis az orvossal nem egyeztetett, önkényes intézményelhagyás és az azt követő, esetlegesen szükséges intézkedések köre vagy a távozást megakadályozni hivatott fizikai korlátozás viszont alapjogi kérdéseket vetnek fel. Ilyen az egészségügyi önrendelkezési jognak, a jogbiztonság követelményének és az állam életvédelmi kötelezettségének érvényesülésével összefüggő visszásság gyanúja. Az eset tisztázása érdekében a biztos megkereste a Kórház főigazgató főorvosát és a kerületi rendőrkapitányt.

Kiderült, hogy a kezelőorvos az önkényes távozás észlelését követően értesítette a rendőrséget. Kérte, hogy a beteget szállítsák vissza a kórházba, annak dacára, hogy a hatályos szabályozás értelmében erre neki nem is volt jogi lehetősége. Az ombudsman az ilyen, felhatalmazás nélküli eljárás kapcsán mégsem állapított meg alapjogi visszásságot, mert a kezelőorvos ugyan jogszabályi felhatalmazás hiányában cselekedett, azonban amit tett, az összhangban volt az állam objektív életvédelmi kötelezettségével. A jelentés rögzíti, hogy a kapitányság járőrei kivonultak a Kórházba, ám a számukra irányadó belső módszertani útmutató alapján végül nem rendelték el az eltűnt beteg körözését.

A vizsgálat feltárta, hogy a hatályos jogszabályok nem rendezik megfelelően a – nem pszichiátriai osztályon történő – kórházi kezelés alól magukat önkényesen kivonó, de állapotcselekvőképtelen (azaz döntésképtelen állapotú) személyek életének védelme érdekében alkalmazható korlátozó intézkedések körét, sem pedig azok alkalmazhatóságának részletszabályait. A biztos szerint ez a gyakorlatban bizonytalansághoz vezet: sem a kórházak, sem a rendőrség számára nem egyértelmű, hogy kinek mi a feladata, kinek van intézkedési kötelezettsége, amikor egy állapotcselekvőképtelen ember engedély nélkül távozik a gyógyintézetből. Az ombudsman jelentése felhívja a figyelmet arra, hogy – mert nem egyedi jelenség az ilyen bejelentés nélküli távozás – kiemelten fontos, hogy az egészségügyi intézmények és a rendőrség tisztában legyen vele, hogy mi a teendő ilyen esetekben: kit kell keresni, kerestetni, és ki az, aki belátási képessége birtokában minden további következmény nélkül távozhat. Egyszerre kell tehát figyelemmel lenni arra, hogy ne sérüljenek aránytalanul a betegek jogai, közöttük az önrendelkezés joga, ugyanakkor az állam eleget tudjon tenni az objektív életvédelmi kötelezettségének. A betegek jogkorlátozásának feltételeit tehát a jogállami követelmények teljesülése érdekében törvényben kell szabályozni. Ügyelni kell arra, hogy az irányadó jogszabályi rendelkezések megfeleljenek a normavilágosság követelményének, ne legyen közöttük tartalmi ellentmondás.

Az alapvető jogok biztosa mindezek alapján felkérte az emberi erőforrások miniszterét a jelentésben vizsgált szabályozási környezet célzott felülvizsgálatára, ezen belül pedig különösen arra, hogy rendeleti szinten határozzák meg az egészségügyi fekvőbeteg intézményekben a nem pszichiátriai osztályon kezelt betegek esetében alkalmazható korlátozó intézkedések szabályait.  Az ombudsman javasolta a miniszter számára annak a mielőbbi kezdeményezését, hogy törvényben szabályozzák azokat a körülményeket, amelyek alapján korlátozható lehet a döntésképtelen állapotban lévő betegek gyógyintézet elhagyásához való joga. A biztos a miniszternél kezdeményezte, hogy jogszabályban rögzítsék a döntésképtelen állapot megállapításhoz szükséges egységes kritériumrendszert. Az ombudsman emellett a belügyminiszterhez is fordult, akitől azt kérte, hogy a hatályos joganyaggal összhangban pontosítsák a körözési törvény jelenlegi bizonytalan jelentésű, elavult szövegrészét. Felkérte továbbá, hogy tekintse át a rendőrség munkájának szakmai szabályait rögzítő módszertani útmutató kórházi eltűnésekre vonatkozó részének tartalmát, teremtse meg annak teljes összhangját a hatályos jogszabályokkal. Az ombudsman végül felkérte a Kórház főigazgatóját, intézkedjen arról, hogy a betegekről vezetett egészségügyi dokumentáció minden esetben naprakész, pontos legyen.

(ajbh.hu)

---