Szexuális erőszak kísérlete miatt tartoztattak le egy török férfit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt indult eljárás Szegeden egy török férfival szemben.

A megalapozott gyanú szerint a budapesti tartózkodási hellyel rendelkező török férfi szórakozni érkezett szegedi ismerőséhez. Szerda éjjel ismerkedett meg a későbbi sértettel az egyik belvárosi szórakozóhelyen, ahonnan hajnali három körül távoztak. A férfi az ismerőse lakásának lépcsőházában erőszakosan lépett fel a nővel szemben, és közölte, hogy szexuális kapcsolatot akar vele létesíteni. A nő karját megragadva felrángatta a lakásba, falnak lökte, majd fogdosni kezdte. A sértett ellenállt, védekezett, de a férfi tovább erőszakoskodott vele, aminek csak az vetett véget, hogy a lakásba hazaérkezet a gyanúsított ismerőse, akinek közbelépésére a nő távozhatott. A sértettnek könnyebb sérülései keletkeztek – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.