TASZ: a választási csalásokra jellemzően a legkiszolgáltatottabbakat lehet rávenni


A Társaság a Szabadságjogokért figyelmeztet: várhatóan megnöveli a választási visszaélések lehetőségét az, hogy Magyarországon idén egy napon tartják az európai parlamenti és önkormányzati választásokat.

A TASZ szakértője szerint az idei, összevont voksoláson is ugyanazokra a csalás-típusokra lehet számítani mint az elmúlt években, évtizedekben: ajánlóívekkel való visszaélésre, a kampányszabályok megsértésére, valamint a szavazás napján történő buszoztatásokra, szavazatvásárlásokra, súlyosabb estben a fenyegetésekre.

„A 2022-es választásokkor láthattuk, hogy jellemzően a legkiszolgáltatottabb embereket veszik célba. Ők azok, akik nem mondanak nemet, amikor valaki megkörnyékezi őket akár egy anyagi ajánlattal, akár fenyegetéssel. Az ő helyzetük a legnehezebb, nehéz kibújniuk. Ilyenkor választási kifogást lehet benyújtani, és büntetőfeljelentés megtételére is van lehetőség” – magyarázta Döbrentey Dániel, a TASZ politikai szabadságjogi programjának vezetője.

Azt is hangsúlyozta, hogy a központilag szervezett csalások, például az, hogy a fel nem használt szavazólapokat utólag helyezik el az urnákban, teljesen ismeretlenek Magyarországon. Ami viszont a helyi hatalmi visszaéléseket illeti, egy korreláció egészen biztosan van az adott társadalom helyzete és a választási visszaélések száma között.

„Minél többen élnek kiszolgáltatott helyzetben, függenek állami transzferektől, gondoljunk itt a közmunkára, a bármiféle túlhatalomra, annál inkább nő az esélye  annak,hogy választási visszaélés eszközévé, áldozatává válik valaki. Természetesen a nálunk szerencsésebb országokban ez kevésbé jellemző, de a klientilizmus mint jelenség nem teljesen ismeretlen a világ bármely pontján. A mérték és az elterjedtség az egy másik kérdés . Ebben sajnos lehet h rosszabbul teljesítünk” – fogalmazott.

2022-ben jött létre az ún. tiszta szavazás koalíció, a TASZ, a Civil Kollégium Alapítvány valamint a Political Capital és az A Hang részvételével. Aktivistáik az ország több tucatnyi településén figyelték a szavazóhelyiségeket, és rengeteg alkalommal sikerült visszaéléseket leleplezniük, dokumentálniuk – ezek nyomán több kifogásukat is figyelembe vette a Választási Bizottság.

Az előző EP-választáson a részvételi kedv 40% körül volt. A TASZ nem tartja kizártnak, hogy ez idén növekedni fog amiatt, hogy a választók motiváltabbak lehetnek elmenni egyetlen voksolásra, ahol egyszerre két ügyben is véleményt nyilváníthatnak. A nagyobb tét a visszaélések számát is növelheti a civil jogvédők szerint.

Forrás: Euronews


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.