Tényleges életfogytiglant kapott a túronyi kettős gyilkos


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy túronyi férfit, aki két idős embert gyilkolt meg 2016-ban és 2017-ben.

A táblabíróság több emberen, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas célból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében és okirattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek a 30 éves férfit, és kimondta, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.

Nyolc hónappal az első gyilkosság után újra ölt

Az ittas vádlott 2016 májusában egy este elhatározta, hogy szomszédja házának melléképületéből fűnyírót vagy más műszaki cikket tulajdonít el. A 81 éves német állampolgár tetten érte a vádlottat, de nem szólt semmit, hanem visszament a házába. A vádlott azonban utánament, és fejszével többször a fejére sújtott, a férfi azonnal meghalt. A gyilkos az idős ember pénztárcáit, mobiltelefonját és iratait vitte magával.

A férfit emiatt a Pécsi Ítélőtábla 2019. január 8-án jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, azzal, hogy legkorábban 25 év letöltése után szabadulhat.

Nyolc hónappal az első gyilkosság után, 2017 februárjában egy éjjel kigyulladt egy 88 éves asszony háza a Baranya megyei községben. A lángokat a tűzoltó fékezték meg, ők találták meg a tulajdonos összeégett holttestét. A szakértői vélemény szerint füstbelélegzés okozta az idős nő halálát.

Az ügyben közigazgatási eljárás indult, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya azonban 2018 januárjában nyomozást rendelt el. Kiderült, hogy a tűz keletkezésének reggelén a vádlott az áldozat házánál motoros fűrésszel fát vágott, és miután fizetségét megkapta, az idős asszony – vele közös háztartásban élő – 61 éves fiával töltötte a délutánt. A férfit a pécsi rokonaihoz vitte, ahol leitatta, és társaival együtt kikérdezte a vagyonukról, jövedelmükről, a ház belső elrendezéséről.

Éjszaka az ittas vádlott visszatért a faluba, a nyitott ajtón bement az idős asszony házába, és kutatni kezdett a konyhában. A sértett azonban észrevette és felismerte, ezért a férfi egy tőrkéssel többször megszúrta az asszonyt, meg is ütötte, majd a földön fekvő áldozatra rágyújtotta a házat.

Aljas célból gyújtogatott

A vádlottat a rendőrség a második gyilkosság előtt meghallgatta a német férfi halála ügyében, és hazugságvizsgálatnak is alávetették, de akkor még nem gyanúsították meg. A férfi utóbb elismerte mindkét bűncselekmény elkövetését.

Az egy törvényi egységbe tartozó bűncselekmények ügyét – a többszöri eljárás tilalma miatt – a bíróságnak perújítási eljárás keretében kellett tárgyalnia. A táblabíróság döntésével helyben hagyta a perújításban első fokon eljáró Pécsi Törvényszék ítéletének a szabadságvesztésre vonatkozó részét, megállapította azonban, hogy a vádlott a második gyilkosságot aljas célból követte el, azért gyújtotta rá a házat a sérült, mozgásképtelen áldozatra, hogy le ne bukjon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.