Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Májusban várható elsőfokú ítélet a 2005-ben történt, tescós rablás néven elhíresült bűncselekmény-sorozat megismételt eljárásában – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán.
Védőbeszédekkel folytatódott szerdán a Fővárosi Törvényszéken az első fokon második alkalommal befejezés előtt álló tárgyalássorozat, amelyben az ügyészség S. P.-t és öt társát nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével, valamint más bűncselekményekkel vádolja.
Az ügyészség a múlt heti vádbeszédben fenntartotta az eredeti vádat és a hat vádlottból öttel szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
Az első- és másodrendű vádlott védője még hétfőn – bizonyítottság hiányában – felmentést indítványozott minden vádpontban.
A legtöbb, kilenc vádpontban érintett negyedrendű vádlott védője szerdán elmondta, védence egy vádpontbeli bűncselekmény – kábítószerrel visszaélés – elkövetését ismeri el. A többi terhére rótt bűncselekmény alól a védő felmentést indítványozott. A kizárólag az érdi pénzszállító-autó ellen elkövetett rablásban érintett ötödrendű vádlott védője is felmentést indítványozott.
Az eredeti elsőfokú ítéletet 2015 májusában helyezte hatályon kívül megalapozatlanság miatt a Fővárosi Ítélőtábla a 2005-ben a budaörsi Tescónál lezajlott lövöldözés, egy kettős gyilkosság és több más súlyos, fegyveres bűncselekmény ügyében. A tábla szerint az ítélet hibái másodfokon nem korrigálhatók, ezért kell újra lefolytatni az elsőfokú büntetőpert.
A Fővárosi Törvényszék 2014 februárjában a bűncselekmény-sorozat vádlottjai közül hármat ítélt életfogytiglanra nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés, továbbá rablás és más súlyos bűncselekmények miatt. Egyikük tényleges életfogytiglant kapott, miután évtizedekkel korábban egyszer már minősített emberölésért – nem tényleges – életfogytiglanra ítélték. Két vádlott pedig 12-12 év szabadságvesztést kapott nem jogerősen.
Az első fokon megállapított tényállás szerint a vádlottak zöme a börtönben ismerkedett össze. A bűncselekmény-sorozat legismertebb epizódja 2005-ben a budaörsi Tesco parkolójában zajlott, amikor a kiérkező rendőrök tüzet nyitottak, megpróbálták a rablókat feltartóztatni, ám az egyik, idegenlégiós kiképzésen is átesett férfi menekülésük érdekében kézigránátot dobott el a parkolóban.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!