Tilos burkát viselni a Hollandiában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztus elsejétől úgynevezett burkatilalom lépett életbe Hollandiában, amely nem engedélyezi semmiféle, az arcot eltakaró fátyol vagy kendő viselését az iskolákban, a közösségi közlekedési eszközökön, a kórházakban és a közhivatalokban. A rendelkezés megszegői 150 eurós (mintegy 50 ezer forint) pénzbüntetésre számíthatnak – közölte a helyi média csütörtökön.

A továbbiakban nem hordható a muszlim nők által viselt, csak a szemet szabadon hagyó nikáb, és a szemeket is hálószerű anyaggal eltakaró burka. A tilalom nem terjed ki az arcot szabadon hagyó, csak a hajat, illetve a homlokot részben eltakaró hidzsáb viselésére, azonban hatálya alá tartozik a símaszk és a motoros bukósisak viselése is a középületekben. Mint közölték, közterületeken megengedett az említett ruhadarabok viselése, ugyanakkor a rendőrség igazoltatáskor levetetheti azokat.

A rendelkezés arra kötelezi a köztisztviselőket és a tömegközlekedésben dolgozókat, hogy szólítsák fel az arcukat eltakaró ügyfeleket vagy utasokat, hogy vegyék le a tiltott ruhadarabot, vagy hagyják el az épületet, illetve a tömegközlekedési eszközt. Ennek megtagadása esetén a rendőrség segítségét kérhetik.

A frissen életbe lépett törvény bevezetését Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője 2005-ben vetette fel, de a holland parlament képviselői csak tavaly júniusban szavazták meg. Wilders friss Twitter-üzenetében örömét fejezte ki a törvény hatályba lépése miatt, és kijelentette: „Végre! Mert ez a mi országunk. Ha burkát szeretne viselni, éljen Szaúd-Arábiában vagy Iránban”.

A holland közösségi közlekedési társaságok szerint nem alkalmazható a törvény, ugyanis olyan váratlan eseményekhez vezethet, amelyek fennakadásokat okozhatnak a szolgáltatásban. A helyi sajtó értesülése szerint a társaságok arra utasították az alkalmazottaikat, hogy hagyják figyelmen kívül az új rendelkezést a közlekedés zavartalansága érdekében.

A nemzetközi sajtó beszámolója szerint nem Hollandia az első európai ország, amely korlátozást vezet be az arcot eltakaró ruhadarabok viselésére. Franciaország már 2011-ben betiltotta a teljes arcot eltakaró fátylat, Dániában ezt követően egy évig volt hatályban hasonló rendelkezés, amely idő alatt a hatóságok mintegy 400 esetben 134 és 1340 euró közötti bírságot szabtak ki a tiltott ruhadarabokat viselő muszlim nők számára. Németországban csak részleges tilalmak vannak érvényben az arcot eltakaró kendőkre vonatkozóan, többek között Hessen szövetségi államban tiltott viselésük a közhivatalokban.

Hollandiában becslések szerint mintegy 150 olyan nő él, aki rendszeresen visel burkát vagy nikábot.
(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2017. március 6.

A kendőzetlen igazság

Az alábbi cikk a fátyolviselés franciaországi alapjogi aspektusait vizsgálja, különösen, hogy ez a kérdés régóta áll politikai, kulturális és alapjogi szempontú viták kereszttüzében. Jelen írás azonban – a francia szabályozás bemutatásával – mindenekelőtt arra keresi a választ, milyen indokok mentén korlátozható a fátyolviselés, s korlátozható-e egyáltalán az alapjogok sérelme nélkül?