Tizenhárom és fél év börtönt kapott a hajléktalanokat megölő fiú


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenhárom és fél év fiatalkorúak börtönére ítélte a Tatabányai Törvényszék pénteken azt a 16 éves fiút, aki tavaly tavasszal egy éjszaka olyan súlyosan bántalmazott két hajléktalant Tatabányán, hogy mindketten a helyszínen meghaltak.

Az emberölés bűntette és két rendbeli kifosztás miatt elítélt M. Apolló a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható feltételes szabadlábra.

A bíró az ítélet indokolásában elmondta, a gyilkosságokat a vádlott különös kegyetlenséggel követte el, védekezésre képtelen emberek sérelmére, majd kifosztotta őket.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Az ítélet kihirdetése előtt a törvényszék tanúként hallgatott meg egy férfit, mert a vádlott visszavonta beismerő vallomását, és azt állította, hogy a gyilkosságokat fenyegetés hatására követte el, illetve az egyik bűncselekmény elkövetésében társa is volt. A tanú a szembesítés során hazugságnak nevezte M. Apolló állításait, azokat a bíróság sem tartotta megalapozottnak.

A fiú édesanyjával és öccsével élt egy egyszobás tatabányai lakásban. Az anyjával rossz kapcsolata volt, 2016-ban maga kérte a gyámhatóságot, hogy vegyék állami gondozásba. Magatartási problémái miatt tavaly áprilisban felmerült intézeti nevelésbe vétele.

2017. április 30-án hajnalban a hazafelé tartó M. Apolló a Tatabánya központjában lévő buszmegállóban felébresztett egy alvó hajléktalant, akivel több hónappal korában összeszólalkozott. Dulakodni kezdtek, majd a fiú annyira megrugdosta, megtaposta a földre esett férfit, hogy az a helyszínen meghalt. A fiatal ezután a lépcsőházukban üldögélt, mert nem akarta felébreszteni az anyját. Egy idő után járkálni kezdett a környéken, felkeltett egy másik hajléktalant, ütlegelte, rugdosta, később a magatehetetlen ember cipőjét ellopta. A férfi a helyszínen, nagy szenvedések után meghalt.

A fiú ezután hazament, evett, tévét nézett, majd lefeküdt aludni, a rendőrök ébresztették fel.

M. Apolló a bíróság előtt nem tett vallomást, kérdésekre sem válaszolt, az utolsó szó jogával sem élt.

A bíró által felolvasott nyomozati vallomásában korábban azt mondta, hogy mindkét áldozata lélegzett, amikor magára hagyta, és nem tudja, hányszor ütötte meg őket. Azt állította, hogy a bűncselekményeket nem tervezte el előre, a hajléktalanokat nem akarta megölni.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség korábbi közleménye szerint a gyilkosságok után vádat emeltek a fiú anyja ellen kiskorú veszélyeztetése miatt, mivel az asszony évekig megszegte szülői kötelezettségét.

M. Apollónak kisiskolás korától magatartási problémái voltak, ezért kezelték és gyógyszer szedését javasolták. Az anya azonban nem váltotta ki az orvosságokat és nem vitte vissza a gyerekét a vizsgálatokra.

Az asszony gyakran nagyobb fiára bízta a kisebbet. Az idősebb fiú ruházatáról, higiéniájáról nem gondoskodott, a gyereknek csak egy melegítője és egy pólója volt, amit egész héten viselt, a ruhákat maga mosta. A fiú műanyag szatyorban hordta iskolai felszereléseit, a nő szülői értekezletre, fogadóórára sem járt – közölte a főügyészség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Kiemelten figyeli a versenyhivatal a légitársaságok tevékenységét, segít a Békéltető Testület is

Kiemelték, hogy a hivatal rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. A gondtalan nyaralás érdekében fontos, hogy az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzék még az utazás lefoglalása […]

2024. július 4.

Szankcionált a Médiatanács jelzése nyomán a román társhatóság

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan.

2024. július 4.

Egyszerűbben ajánlhatják fel az ingatlanokat az államnak az örökösök

Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.