Több bűncselekmény, de kevesebb gyilkosság történt tavaly


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kis mértékben nőtt a bűncselekmények száma 2012-ben: a regisztrált közvádas bűncselekmények abszolút száma 4,6 százalékkal emelkedett 2011-hez képest, ugyanakkor az emberölések és a súlyos testi sértések száma csökkent – derül ki a Legfőbb Ügyészség és a Belügyminisztérium által publikált adatsorból.


A Legfőbb Ügyészség honlapján közzétett tájékoztató alapján 11,9 százalékkal nőtt azon bűncselekmények száma, amelyek elkövetőjét nem derítették fel.

Az összefoglaló azt is rögzíti, hogy a vagyon elleniek a leggyakoribbak a regisztrált bűncselekmények között, arányuk 55 százalékos. Számuk 1998-ban volt a legmagasabb, azóta „hullámzó” csökkenés tapasztalható ebben a kategóriában. A vagyon elleni bűnözésen belül a legnagyobb arányban a lopás fordult elő, ugyanakkor 2012-ben csökkent a vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár 123,7 milliárd forintról 112,7 milliárd forintra.

Jelentősen, 20,4 százalékkal csökkent a szándékos emberölések és az erős felindulásban elkövetett, befejezett emberölések száma. Míg 2011-ben ebből a bűncselekményfajtából 142-őt regisztráltak, tavaly ez a szám 113 volt. A szándékos súlyos testi sértések száma is csökkent 6791-ről 6583-ra.

A statisztikából kiderül az is, hogy a vagyon elleni bűncselekmények után a közrend elleniek, ezen belül is az okiratokkal kapcsolatosak a leggyakoribbak. A közokirat-hamisítások száma 10 195, a magánokirat-hamisításoké 14 501, okirattal visszaélés pedig 83 881 volt. Különösen ez utóbbinál figyelhető meg jelentős emelkedés – állapítja meg a tájékoztató, amely rögzíti azt is, hogy 2011-ben 58 067 okirattal visszaélést regisztráltak.

A tájékoztató kitér a korrupciós bűncselekményekre is, amelyek száma 2012-ben 828 volt, ami 12,2 százalékos növekedést jelent az azt megelőző évhez képest.

A bűnözés területi megoszlása szerint a bűncselekmények 25,1 százalékát követték el Budapesten, ahol 10 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma. Százezer lakosra Fejér és Somogy megyében jut a legtöbb bűncselekmény, a legkedvezőbb helyzetben e tekintetben pedig Vas, majd Tolna és Zala megye volt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.