Uniós jogszabály garantálja az ügyvédhez való jogot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha bárki az EU területén büntető ügyben gyanúsítottá válik, az eljárás során végig joga lesz ügyvédet fogadni – így döntött az Európai Parlament.


Elsöprő többséggel, 661 igen szavazattal, 29 ellenében fogadta el kedden az Európai Parlament azt a jogszabályt, amely uniós jogként rögzíti, hogy a büntető eljárásokban mindenkinek joga van ügyvédhez.

Az új szabály azt jelenti, hogy bárki, az Európai Unió egész területén, ha gyanúsítottá válik, az eljárás legelejétől a legvégéig rendelkezik azzal a joggal, hogy ügyvédet kaphasson – nyomatékosítja a döntést üdvözlő közleményében a javaslatot kidolgozó Európai Bizottság.

Az új szabályozás azt is előírja majd, hogy ha valakit előállítanak vagy letartóztatnak, az felvehesse a kapcsolatot a családjával vagy idegen országban hazája konzulátusával.

Viviane Reding, a bizottság igazságügy biztosa rámutatott, hogy az unió polgárainak kivétel nélkül joguk van a tisztességes eljáráshoz, függetlenül attól, hogy melyik tagállam állampolgárai, vagy melyik tagállam hatóságai vonják őket eljárás alá. Az ügyvédhez való jog Reding szerint ennek egyik fontos eleme.

Elena Antonescu, a jogszabály-tervezet jelentéstevője, témafelelőse az Európai Parlamentben úgy ítélte meg, hogy az ügyvédhez való jog alapvető fontosságú, annak érdekében, hogy biztosítani lehessen, hogy ha valakit meggyanúsítanak vagy vád alá helyeznek, tisztességes eljárásban részesülhessen és megfelelő jogi védelmet kaphasson a büntető eljárás során.

„Az állampolgároknak bízniuk kell abban, hogy jogaikat tiszteletben tartják, biztonságuk pedig garantált, hogy más tagállamokban is ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek” – szögezte le a román, néppárti EP-képviselő.

A javaslat elfogadását a szociáldemokrata frakció is támogatta, ők mindössze azt hiányolják a végleges jogszabályból, hogy az nem írja elő, hogy a gyanúsítottnak ingyenesen kell ügyvédet biztosítani és nem garantál pénzügyi támogatást sem, így szerintük a tehetősebbeknek kedvez.

Az új szabály 2017-től léphet hatályba, ha a tagállamok miniszterei is jóváhagyják az Európai Unió Tanácsában.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Államkincstár: az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár a GYED

Kiegészítette a gyermekgondozási díj igénylésére vonatkozó űrlapot és tájékoztatót a Magyar Államkincstár, ezzel is egyértelművé téve: az azonos nemű bejegyzett élettársak is jogosultak a párjuk által szült vagy örökbefogadott gyermekükkel otthon maradni és GYED-et igényelni.