Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Európai Bizottság új szabályokat javasol az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalára (OLAF) vonatkozóan, ezek célja annak biztosítása, hogy az uniós hivatal megfelelő eszközökkel rendelkezzen az Európai Ügyészséggel folytatandó szoros együttműködéshez a csalások unión belül történő feltárása és kivizsgálása érdekében – közölte a brüsszeli bizottság.
A közlemény szerint a javasolt módosítások pontosítják az OLAF rendelkezésére álló azon eszközöket, amelyek a közigazgatási vizsgálatok lefolytatására szolgálnak, azok hatékonyságának biztosítása érdekében. Ez különösen az ellenőrzésekre és vizsgálatokra, a bankszámla-információkhoz való hozzáférésre, valamint az áfacsalás elleni küzdelmet szolgáló eszközökre terjed ki – közölték.
Az Európai Ügyészségben részt vevő tagállamokban az OLAF vizsgálatai az adminisztratív behajtás megkönnyítésére, valamint az uniós pénzügyek további károsításának közigazgatási intézkedések útján történő megelőzésére irányulnak majd. Ha az OLAF lehetséges bűncselekményt tár fel, arról haladéktalanul jelentést tesz majd az Európai Ügyészségnek, és annak kérésére támogatást biztosít a nyomozás során.
A módosítás ezek mellett szabályokat foglal magában a helyszíni ellenőrzések és vizsgálatok hatékonysága növelése érdekében. Az OLAF továbbá hozzáférést kap majd a bankszámla-információkhoz is, amely által azonosítani tudja majd az egyre kifinomultabb csalási formákban történő pénzmozgásokat, és minden szükséges eszköze meglesz ahhoz, hogy elláthassa feladatait az áfa területén. Az uniós hivatal ezáltal fontos szerepet tölt majd be az uniós pénzügyi érdekek védelme terén – húzták alá.
[htmlbox eu_kozjog_es_pol]
Az Európai Ügyészség és az OLAF szoros partnerségben fog együttműködni – egymástól elkülönülő, de egymást kiegészítő megbízatásaik révén – annak biztosítása céljából, hogy valamennyi rendelkezésre álló eszközt igénybe vesznek a csalás elleni küzdelem és az adófizetők pénzének védelme érdekében – tette hozzá közleményében az Európai Bizottság.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!