Vádat emeltek a feleségét fojtogató férfi ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy gyömrői férfival szemben, aki azért fojtogatta a feleségét, mert az el akart tőle válni.

A nő 2018 végén közölte válási szándékát a férjével. Ezen összeszólalkoztak, és a férfi eszméletvesztésig szorította a felesége nyakát. Amikor a nő magához tért, kihívta a rendőrséget, majd az intézkedés után egy ismerőse vitte kórházba. A fojtogatás miatt a nő pajzsporcának felső nyúlványa eltörött, amely közvetett életveszélyes állapotot eredményezett. A közlemény szerint csak a véletlennek és a szakszerű orvosi ellátásnak volt köszönhető, hogy a nő nem halt meg.

A férfi ezután ugyan elhagyta a házat, de nem hagyott fel a nő zaklatásával. Otthonában is többször kapcsolatba próbált vele lépni – alkalmanként agresszíven -, és ismerőseit is folyamatosan kereste. Ezen kívül a nő egyik munkahelyének közösségi oldalára elküldött egy szexuális tartalmú fotómontázst az asszonyról.

Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete, zaklatás vétsége és különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen – olvasható az ügyészség közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Az EU belügyminiszterei megállapodtak az átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról

A több mint négymillió, jelenleg az Európai Unióban élő ukrajnai menekült helyzetének kiszámíthatóbbá tétele érdekében az Európai Unió Tanácsa megállapodott a háború elől menekülőknek nyújtott, 2024 márciusában lejáró átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról 2025. március 4-éig – tájékoztatott az uniós tanács.