Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vádat emeltek egy hódmezővásárhelyi nő és élettársa ellen az asszony szüleinek brutális meggyilkolása miatt – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban levő párt több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel, védekezésre, valamint a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és kifosztás bűntettével vádolják.
A vádirat szerint a nő évek óta gondozta 78 éves anyját és 86 éves apját, akik nehezen mozogtak és állandó ápolást igényeltek. A nő tavaly év elejétől fogva egyre nehezebben viselte a gondozással járó terheket, rendszeresen italozott, főleg azután, hogy a börtönből kiszabaduló élettársa a szülőkkel közösen lakott ingatlan melléképületébe költözött.
A nő többször is panaszkodott élettársának, szülei gondozását csicskáztatásnak nevezte. A férfi ezen felidegesítette magát, és megállapodtak abban, hogy a szülőket megölik. Tavaly május 24-én mindketten sok alkoholt fogyasztottak, majd este 9 óra körül a nő kicsalta nehezen járó édesapját a konyhába, ahol a férfi baltával hátulról leütötte, majd a földre kerül idős embert még legalább tizenháromszor fejen csapta, miközben a nő leszorította apja nyakát. A férfi néhány percen belül meghalt. A konyhából kiszűrődő hangokat hallva a nő ágyhoz kötött anyja kiabálni kezdett, amire a férfi a szobába lépve őt is legalább hétszer fejbe csapta a baltával.
A vádlottak magukhoz vettek nyolcvanezer forintot, és megpróbálták felgyújtani a házat. A konyhában lévő gázpalackot meggyújtották, ruháikat elégették, és a városba indultak szórakozni. A palackban kevés gáz volt, ezért nem robbant föl, csak kisebb tűz keletkezett. Másnap hajnalban a házhoz visszatérő vádlottak ezt látva ágyneműket, konyharuhákat dobáltak férfi holttestére és meggyújtották. Reggel a gomolygó füstöt észlelő szomszédok értesítették a tűzoltókat, akik megtalálták a holttesteket – ismertette a szóvivő.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!